Kezdőpontban

Van az úgy, hogy mindent újra kell kezdeni.


"Minden csókot újra elcsókolni és minden ölelést újra megengedni."


És ami újnak tűnik, "csak" egy aprócska rés a hálón. Az vagyok, abban vagyok.


Onnan mozgatom magam körül a világot. Miközben azt álmodom, hogy benne vagyok ...


Mint a kaleidoszkópon, úgy mozog, rendeződik, szinesedik és formálódik minden újjá és újra.

Időnként feltűnnek régi-új szereplők, megerősítve, hogy valami fontos történik.

Új színekkel, más fényekkel és őrült látószögben látom a világot.


Kalandra fel, én élvezem!

Nem, nem tévedtem el ...

Éppen valódivá válok, ez történik.

Benned egyetlen apró titok sincs?
Vagy olyan rész, ami a felszínre törekszik és nem kap lehetőséget, mert minduntalan visszanyomod, hogy nem, ez nem én vagyok ... ?

Mindenkiben vannak ilyen részek, a tudattalanban ... vagy hívhatod másképpen is, nekem mindegy.

A kétféle életem, a "szellemi" és a hétköznapi olyan erővel igyekszik egymás felé, hogy attól féltem nemrégen még, hogy felmorzsol. Én ott maradok középen és nem marad más belőlem csak egy kis paca.

Egy apró nyom, egy láthatatlan pukkanás.

Szóval jó úton járok.
Minden, amit eddig leírtam, igaz, és vállalom.

Most értettem meg és pár napja érzem is, hogy milyen MINDENT MEGENGEDNI.
Megengedni magamat, minden részemet.
Minek harcolnék, minek titkolóznék.
Attól jobb lesz?

Ugyan már! "Inkább írok belőle színdarabot!" Más azt mondaná: "de jó, megvan a regényem összes szereplője, itt, bennem!"

Az önmagunknak be nem vallott igazság, amikor kiderül és még mindig titkoljuk, bennünket roppant össze, nem a külvilágot. Az csak a következmény.

És még valami.

Csak én tudok magamon segíteni, senki más.

Lehet fényt irányítani a körülöttem lévő színpad egyes elemeire, de hogy ezt a fényt érzékelem-e és az irányát érzem-e, ez is már érettség kérdése.

Akkor lehet nekem segíteni, ha készen állok.

Ezt is megértettem. Már nincs bennem az a típusú "figyu ezt csináld, mert ez a tuti" típusú segíteni akarás.

Érlelés van, önmagam érlelése.
Aztán az árnyékok időleges elűzése, hogy mások is érlelődhessenek a Nap fényében.
Aztán csak sütkérezés van, ahol árnyék és felhő megjelenése is csak időleges és az unalom elűzésére szolgál.

De még van dolgom! Tenni, amit megláttam, ami kivezet, és ami fontos.

Saját világomban rendezkedni.

És közben érik a gyümölcs, hogy alma, dió, vagy mandula lesz-e, teljesen mindegy.

Ő minden gyümölcsöt szeret. És ÉN is.

A külső küzdelem belül van - alapkérdéseink, amik nem változnak

A civilizáció, melyet a fehér ember alkotott eljutott egy olyan pontra, ahol próbára állítódik alkalmazkodóképessége, kimondott értékei és kultúrája alapján.

Bármerre nézek, kettősség van.

Szavakban keresztényi könyörületesség, felebaráti szeretet és tolerancia, a tettekben határok felállítása, elkülönítés, elhanyagolás, problémák eltussolása és elhallgatása zajlik. 

(És nemcsak a menekültek ügyében, belföldön már régóta ugyanez van, csak olvass el néhány szociológiai tanulmányt, látni fogod. A hatalom már régen nem gondolkodik a társadalom egészségében, már régen túlhaladtuk a rabszolgatartók gondolkodásmódját is, akik legalább arra ügyeltek, hogy rabszolgáik jól tápláltak és egészségesek maradjanak, hogy tovább bírják a munkát. A társadalmi mobilitás leállt, kezdetleges - minden szakrális tartalmat lenullázó - kasztrendszer van. Aki még bírja, kínlódik, aki nem, az távozik.)

Egész Európára jellemző ez a kétszínűség, sőt nemcsak Európára. A hosszú békés időszak még mindig kevés volt a tudatosság olyan szintre való emeléséhez, mely nem engedi meg, hogy milliók éhen- vagy szomjan haljanak, nők teste megcsonkíttasson, hogy gyerekek és civilek milliói haljanak meg puskaropogás, vagy rejtett aknák következtében ezen a csodálatos bolygón. 

Hol van itt a valódi tudatosság? 

Nem látom. 

Minden európai érték csak a magunk fajtára vonatkozik? Csak nekünk - "nagyon magyarok"-nak - jár, a többiek, a más hitűek, máshonnan jöttek ebből ki vannak rekesztve?

Ja, hogy ők barbárok? Ők bántanak, rombolnak, nem ugyanazt a nyelvet beszélik? Hogy másban hisznek és barbár világban felnőve barbár szokásaik vannak? 

És vajon ki tehet erről? A kisgyerek, amikor meglát egy állatot, mondjuk egy kiscicát, mitől függ majd, hogy szeretni fogja, vagy kínozni? Vajon nem a nála idősebb, okosabb, felnőttebb, vagyis tudatosabb emberektől veszi a példát, hogy hogyan kell élnie, gondolkodnia és viselkednie egy helyzetben? 

Milyen példát mutattak a jóléti államok polgárai mindezidáig. Nem mindenki, persze, vannak kivételek. De hányan csináltak ebből lelkiismereti kérdést, vagy tettek hozzá segítőleg erejükhöz mérten, hogy ne ez legyen? 

Mert mi történik? Emberek milliói az éhhalállal és jól felszerelt katonákkal néznek szembe nap mint nap, és az életükért menekülni kényszerülnek szeretett szülőföldjükről, az otthonukból, a teljes bizonytalanságba.

Vedd észre, hogy ami most zajlik, az messze túlmutat a II. világháborúnál még alkalmazott emberi elveken is. Ott nagyjából még tisztelték a civileket, nem mészároltak ok nélkül azonnal gyerekeket, nőket halomra. Ott még valamennyi értéke volt az emberi életnek - tudom az ellenpéldákat is, igen: haláltáborok, Drezda bombázása, Hirosima és Nagaszaki - de ezek ott még kivételek voltak. A most feltámadt erő ok nélkül, puszta barbárságból gyilkol és megvannak hozzá a fegyverei.

Nem politizálni akarok, még véletlenül sem. 

Erők feszülnek egymásnak és nem mindegy, hogy most erre - te is, személy szerint - milyen választ adsz.

Kicsit 22-es csapdája ez az egész. 

Mert, ha erőt alkalmazok és írmagját is elpusztítom e barbárságnak, barbárrá válok magam is.

Ha nem teszem, ha nem használok erőt és nem félemlítem meg és pusztítom el az "ellenséget", akkor kockáztatom a túlélésemet, az életben maradásomat.

Van-e megoldás? Ha Európa valóban keresztényi értékeket követ és nemcsak szavakban, akkor ezen embertömegeket be kell fogadnia és integrálnia kell valahogyan. És mielőbb meg kell tennie azokat a lépéseket, melyektől pedig ódzkodik. Hogy a helyzetet ott kezelje, ahol az kezdődött.

Ez pedig nem jó hír, nagyon nem az. De vajon kinek a felelőssége, hogy a helyzet idáig jutott?

Mindannyiunké, minden civilizált "jóléti" államban élő emberé, aki úgy gondolta egészen mostanáig, hogy neki ebből a bolygóból (még) több jár. Akik behunytuk a szemünket az igazságtalanságok előtt, akik nyugodtan dagonyáztunk egy kizsákmányolásra épülő jóléti állam meleg fürdővizében mit sem törődve azzal, hogy tőlünk több ezer kilométerre mi történik. Emberkereskedelem, gyermekprostitúció, éhezés, korai halál, csecsemőgyilkosságok, ugyan! Nem itt van, hát mi közöm hozzá!

Mostantól lesz, és ez így van jól. Van olyan, hogy a fagyi visszanyal. Ez most ilyen érzés. Testközelből látni a szenvedést egészen más. És most kiderül, vajon valóban emberek vagyunk-e még az EMBER szó valódi értelmében, vagy még mindig csak emberi testben lévő agresszív állatok.

Rajtad áll, hogy hogyan gondolkodsz mindezekről. 

Áss le mélyre és keresd meg a lelkiismeretedet, vagy a tiszta szívűségedet, mindegy, hogyan hívod.

Állj rá arra a belső mérlegre, nálad merre billen? TE, igen te, mit tartasz helyes válasznak?

Mindannyian megmérettetünk, ez alól nem lehet kibújni ...

Bárcsak - filmajánló

Létezés Gyönyöre

Az elmúlt pár napban magammal voltam. 

A csend, ami kívül-belül körülvett és elringatott, újra arról beszélt, hogy van tovább, hogy van több és hogy az ÉLET MAGA A CÉL, AZ AJÁNDÉK ÉS A FELADAT is egyben.

Nincs más dolgom, csak ÉLNI.

Átélni, érezni és érzékelni a LÉTEZÉS GYÖNYÖRÉT, ami mindannyiunkban ott rezeg, 

csak a nagy sietésben, rohanásban nem MINDIG vesszük észre.

Minden sejtünk zsibongva erről tudósít minden pillanatban.

ÉLET, VAN-E MI CSODÁLATOSABB ENNÉL?

Hanyatt fekve a füvön és csodálva az eddigi legtágabb égboltot, amit valaha láttam,

egy hang szólt hozzám:

"El tudod képzelni kedves, hogy neked, akinek odaadtam az egész világot,

kihagytam volna belőle bármit is, amire szükséged van?"

Könnyek szöktek a szemembe, s tudtam, 

akkor ott tudtam és éreztem, hogy megint itt van a kegyelem

és hogy ezért nem kell tennem semmit, csak ÉLNI.

Csak engedni, hogy ez a GYÖNYÖR, AMI AZ ÉLET,

áthassa minden részemet.

Tudni és bízni, hogy a NAP mindenkiben felkel egyszer,

ahogyan felkel minden reggel a külső világban.

S hogy ez a NAP MI VAGYUNK,

SZELLEMI ÖNMAGUNKBÓL kiszakadt részeink visszatükröződése az ÉGEN.

VÉGTELENÜL BOLDOG VAGYOK

ÚJRA ÉRZEM A TÜZET,

AMIT FELSZÍTOTT AZ ÉG KEGYELMÉBŐL

A TŰZ ŐRZŐJE,

MERT NEM VAGYOK EGYEDÜL,

A LÁTHATATLANBAN VÁRNAK RÁM,

TUDNAK RÓLAM ÉS SZÁMON TARTANAK.

"Egy hajad szála sem görbülhet meg."

Szítsd a tüzet,

érezd a lángot,

járd a táncot,

kelj a madarakkal.

.

"Mikor eljövök érted

léted megérted

minden mi érhet

szívedben éget

szellemi lényed

nem köt csak réved

eltelik léted s ő

megújul, ÉRTED?"

HÁLA, BÉKE, SZERELEM, S mindezek közül legnagyobb a SZERELEM.

Boldog Karácsonyt - no more worry ... namaste

Az erőszak vége

Vannak pillanatok, amikor nagyon mélyen belelátok az emberi szenvedésbe.
A gyökerekbe, a keletkezésébe.
Hogy honnan ered és mi váltja ki.

Az erőszak.
Az erőszak, ami tovagördül, tovalebeg és tovagyűrűzik.
Valahol megtörtént és azóta végigrezeg a világon, bevonva mindent és mindenkit.
Hol agresszor vagy, hol áldozat.
Hol eltűröd, hol alkalmazod.
Mindegy.
Benne vagy és nem tudsz kijutni, csak elviselni.

Okosok persze azt mondják, hogy mozdulj, ne engedd, miért hagyod?
Ha benne vagy, te okozod magadnak.

Ez igaz is.
Részben.
De aki nem látja, hogy ez a vírus milyen régen keletkezett és hogy abban mindenki megfertőződött, az vak.

Adhatsz tanácsokat, csak minek.

Hogy is mondta Ő: "Az vesse rá az első követ, aki még sohasem vétkezett."

Na igen.
Ez az.
Nem kívül állni, hanem tudni, hogy senki sem ártatlan és hogy neked kell azt mondanod, hogy elég.
Neked, az agresszornak. Ha megteszed, egy világ megfordulhat.
Ha tovább csinálod, fogva tart téged is.

Az erősnek kell tudni letenni a fegyvert és szelídséggel belenézni a többi agresszor szemébe:
"Nem félek, mert ÉN VAGYOK!"

EZ LESZ, EZ VAN.
ELŐBB, VAGY UTÓBB MEGTÖRTÉNIK.
MERT MÁR MEGTÖRTÉNT.

Áldott Fényünnepet!

Kövesd a NAPot,
ami úgy TŰZ, hogy nem éget,
aki úgy VILÁGít, hogy soha el nem alszik,
aki végtelen REZGÉSével élteti világodat,
aki mindig JELEN van,
akkor is,
ha éppen belepne a sötétség.

Választások

Hosszú idő telt el az indulástól, több mint négy év és mégsem halványult el a tett, az érzés, mely felébresztett.

Azóta volt, hogy játszottam az alvót, játszottam a keresőt, de mindvégig tudtam, itt belül, a szívemben, hogy megérkezett, hogy megérkeztem.

Az emberi elme kitalál mindent, hogy elterelje magát, hogy kapaszkodhasson, hogy biztonságot találjon, mert a kiterjedt létezés, másik feled ölelése bár csodálatos, mégis félelmetes élmény. Elméd számára nem felfogható.

Nincs mit, vagy kit keresni, mert megvan.

VAGYUNK, EGYÜTT, LÁTHATATLAN EGYSÉGBEN, ÉS ÉN EZT VÁLASZTOM.

Már nincs visszafelé út, csak előre, s ez olykor nehéz, olykor pánik közeli állapot, mégis gyönyörű.
Csak az elme, és a kisénem próbálkozik néha.

ÉN SZILÁRDAN ÁLLOK ÖNMAGAM KÖZEPÉN,
MÁSIK FELEM ÖLELÉSÉBEN,
MÍG VILÁG A VILÁG
és azon túl.

Folyamatos tanulás - új "katekizmus" :)

1. Semmi sem jár neked, csak amit Te adsz magadnak magadból.

2. Erőd végtelen, nincs szükséged másra, hogy tápláljon.

3. A kirakat szép, de vajon valódi-e?

4. Amit kijelentesz magadról, az úgy van. Érted?

5. Amit másoktól kérsz, magadtól kéred.

6. Amit másoknak adsz, magadnak adod.

7. Ha még fáj, ha még félsz, ha még keresel, tudd, hogy ez van. Ne állj ellent, éld meg teljesen. El fog múlni.

8. A SZERELEM magasabb dimenziója magától megérkezik, amikor érett vagy rá. Sem mantrával, sem mágiával, sem bájitallal, sem csáberők bevetésével nem teremted/vonzod/hozod létre. Nem tudod uralni. Légy hálás, ha már itt van, s érezd a kegyelem erejét, mely ebből árad. És tudd, hogy a legtöbbet érdemled.

9. A beérkezettség nyugalmával tedd a dolgod, az erőt és a célt megkapod, ha eljött az ideje.

10. Óvd testedet és lelkedet a betolakodóktól, de ne állítsd meg őket a küszöbön. Nyugodtan hívj be mindenkit, lásd vendégül, vagy kiderül, hogy részed, vagy leválik rólad szép emlékekkel távozva.

11. Mások hitét ne gyalázd, de ne is lelkesedj. A hit nem tudás, a tudás nem tapasztalat. Tapasztalat tudás nélkül elhomályosul, hit tapasztalat nélkül kiürül. Tudás csak hit nélkül jön elő. Tudást a tapasztalat edzi és építi.

12. Mindig van, ki nagyobb nálad, ki mellett állva tanítvány vagy, de vigyázz, mindig tanítasz is, ha akarod, ha nem.

13. VILÁG VILÁGOSSÁGA, SZERELEM GYÜMÖLCSE EGYENGETI UTADAT. NE NÉZZ HÁTRA, AZ ÉLET BENNED VAN.

A múlt árnyai és ami mögöttük van

Folyik a múlt feltérképezése, átvilágítása.
Kivételesen nem az én múltamé, bár a családi legendáriumban történtek mindig minden családtagot érintenek. Akkor is ha nem tud róla.

A belső, lelki családállítás ezen a szinten már olyan mélységekbe visz, ahol egyszerre látom és érzem a történéseket, a résztvevők érzéseit és a feloldási/feloldódási lehetőségeket.

Most ez történik, a mélyben. Nem nagy zajjal, egyfajta duruzsolásként, biztos kenőanyagot adva a mindennapok egyszerű történéseinek békéjéhez.

Ezt nem lehet megúszni, ennek fel kell jönnie. A saját múlt után az ember családjának múltja is visszaköszön. Aztán, ahogy egyre tágabb vizsgálódásnak vetjük alá, előttünk áll a nemzet múltja is, hiszen a nemzet családokból áll, melyek a történelem hálójában, útvesztőjében magukat biztos pontnak gondolva küzdenek a fennmaradásért.

Egy régi minta válik most le rólunk. A család intézménye vagy megújul, vagy örökre elvész.

A házasság intézménye már romokban hever.
A férfi-nő kapcsolatokat új alapokra lesz muszáj helyezni.
Nem kívül, először belül.
Ha létrejön belül az új egyensúly, ami nem látszat és illúzió csak, hanem két teljes lény valódi és szent szövetsége, akkor ezen az új egyensúlyon egyensúlyozva kell újra visszatekintenünk a múltba.
Mert a jelenlegi egyensúlytalanság onnan érkezik a már megtörténtek eredőjeként.

Generációkra visszavezethetően elveszett a két nem bizalma egymásban, a család és a házasság nem két egyenrangú lélek, hanem a hatalom és a rabszolgaság színterévé, a túlélés eszközeként az élet valódi értékeinek torz tükrévé változott.

Vagy újrafogalmazzuk férfi és nő egyenrangú, mégis más-más szerepét a világban és az élet fenntartásában, vagy mehetünk még egy kört illúzióink fogságában.

*

"A világ vagyok - minden, ami volt, van:

a sok nemzedék, mely egymásra tör.

A honfoglalók győznek velem holtan

s a meghódoltak kínja meggyötör."

*

Belső mérleg

Érezni és érzékelni, tudni és érteni, hogy a benned lévő erők és erőtlenségek honnan jönnek és mivé tesznek.
Egy összedőlt világ romjain állva látni önmagad torz tükörképét.

A gúnyát, melyet mások adtak rád, már levetetted.

De vajon el bírod-e viselni annak látványát, amit Te tettél önmagaddal?
Tudatosan, vagy tudatlanul, de aktívan. Vagy épp a lustaság, a passzivitásod következményeként.

Világrengető érzés és tudás.
Hogy tele vagy olyan szokásokkal, működési módokkal (még mindig), melyek nem közelebb, de távolabb visznek attól, AKI VAGY.

Meg tudod-e fordítani, ki tudsz-e lépni végleg ezekből?
Tudsz-e teljesen új lapot nyitni önmagadnak, ártatlanul hinni magadban újra és ismét, mindenféle külső segítség, támogatás vagy erősítés nélkül?

Felelősséget vállalni önmagamért. Minden tettemért és nem-tettemért.
Tudni, hogy minden belőlem következik.
Letenni a múltat, visszaadni az ősöknek, ami nem tartozik hozzám és büszkén átvenni, ami már az én feladatom.

Megállni előtted és a szemedbe nézni.
Fájdalommal, mégis tisztán, tudva, hogy nem vagyok bűntelen és soha nem is voltam.
Az ártatlanság és tisztaság minősége attól szép, hogy tudjuk, itt lenn az anyagban kivételesen van csak jelen.

Akkor vagyok önmagam, amikor merítkezem. Túlterjedve a fizikai dimenzión, jelen vagyok egy nagyobb és időtlen térben, a végtelen szeretetben.

A kegyelem tengerében fürösztesz minden nap.
Minden nap újra és újra, minél inkább vádolom magam, annál gyöngédebb vagy hozzám.
Ahol megkérdőjelezem magam, máris beáramlasz.

Vajon mivel érdemeltem ezt ki, hogy ennyire szeretnek?

Nem tudom, csak hálát és szerelmet érzek és tudom, hogy meg kell bocsátanom magamnak.
Mindent és hiánytalanul.

Az alászállás befejeződött, innentől felfelé visz az út.
Önmagam pokla megmutatta legmélyebb bugyrait.
És még itt sem, még most sem vagyok egyedül, mert aki engem a legjobban szeret, velem van.

Hála, hála, béke.

A Szerelem gyermekei vagyunk.

Elválás a régitől

Új korszakba léptünk. Lezárult egy szakasz, egy olyan spirál fordult át önmagán,
mely messzi időkbe nyúlik és végre kiszabadulván a sötétségből, elérte önmagát.

Nem tudom hogyan történt.
Eddig is itt volt, itt bujkált a lehetősége,
de a szabadság mégsem mutatta meg még ilyen mély valójában önmagát nekem.

Most benne vagyok. (Csodálkozom is rendesen.)

Érzem, benne élek.
Szabad vagyok azoktól az erőktől és hatásoktól,
melyeket így utólag már nem is igen akarok számba venni.
Elengedtem őket szépen csendben, megtörtént a műtét.
Lehullt rólam minden, ami már halott.

Már nem zavar, nincs jelentőse.

A félelmeink betegítenek meg és választanak le bennünket, embereket, az egységről.

Pedig az EGYSÉG mindig itt van.
Csak nem érezzük, mert félünk valamitől, bármitől.
És az ego, az elme ilyenkor erőt vesz rajtunk, kiránt a bizalomból, a teljes körből,
s beledumál abba is, amihez pedig nem ért.

"Félelem-mentes állapot."
Istenem, ezt kerestem már Steinernél is. Ott olvastam erről először.
Mert azt, hogy félek, valódinak látszó, letaglózó félelmeim vannak, ezt már régóta tudtam.
Azt is, hogy hogyan vesznek erőt rajtam.
De a megoldás, nem volt meg.
Csak a hiánya.

Nem tudtam, hogy ez ilyen egyszerű.
"Bátornak" lenni könnyebb, mint félni.

Hogy ennek is milyen hosszú sora van elődeim életében.
Összes női felmenőim ettől szenvedtek.

Teljesen mindegy, hogy melyik oldalon állsz,
megfélemlítő vagy, vagy megfélemlített.
A hatalom játszmáját játszod és amíg félsz, vagy megfélemlítesz másokat, benne is maradsz.

Én féltem, olyan könnyű volt megfélemlíteni már gyerekként is.
Valahogyan a génjeimben hordoztam a "nem-ártást". Nem tudtam verekedni, kiabálni,
önmagamat megvédeni.
Nálam kisebb gyerekek simán elvertek. És én hagytam. Egyszer sírva mentem haza, hogy
Katika megvert. Anyám jól megmosolygott, aztán nem mondott semmit.
Nem kaptam tanítást, hogy "védd meg magad, te vagy a nagyobb",
vagy "üss vissza". De utólag nem bánom, nem is bánt. Ennek így kellett lennie.

A szelídségem védett meg később nagyon sok helyzetben és most,
átalakulásom döntő pillanatában olyan erőt adott nekem, amit semmi más nem tudna.

A "nem ártani" elv öntudatlan követése most, a múlttól való elválásnál olyan segítséget akkumulált, mely az eddigi szenvedésről való leválásnál azt okozta, hogy már nem az én világom, hanem a megfélemlítő világa dőlt össze.

Mindent megtettem, amit tudtam.
Tiszta a lelkiismeretem.

Amit hibáztam, elfogadom, magamhoz ölelem és szeretem.
Ezt tudtam, ennyi volt akkor a tarsolyomban.

Belső érzékeim mindig vezettek és én rájuk hagyatkoztam.

Most ünnepelek magamban, miközben együttérzéssel nézem, ahogyan az eddig általam
fenntartott világ a másikban éppen összedől.

Megkapta a "tanítást", megkapta az "energiákat", mindent átadtam neki, amit csak tudtam.
Beengedtem világomba, magamba olvasztottam, nem tartottam vissza semmit ... nem az elméjéhez,
nem a gondolaihoz és nem a testéhez szóltam, a lelkemben merítkezett.
Csak rajta múlik, mit kezd ezzel a tudással, ezzel a tapasztalattal.


Innentől az ő döntése, hogy visszaalszik, vagy irányba áll és változik.
Valamelyik életében kibomlik majd ez a tudás, ahogyan az enyémben is kibomlott.

Nem siettetem és nem várok el semmit.

Amit magamból adtam, ajándék.

Amit kaptam, az is.

Az ÉLET  GYÖNYÖRŰ és minden ízében egyedi.

Már nem félek, bármi lesz ... úgy lesz jó.

ChE

Árnyék-én - a Szabotőr

A Szabotőr nevű altípus keletkezése egy hosszadalmas folyamat eredménye, tulajdonképpen a nevelésnek hívott idomítás és a féltésnek nevezett traumatizálás gyümölcse.

Jó nagy gyümölcs, kár hogy ehetetlen, sőt mérgező.

Adva van egy kisgyermek tele energiával, kíváncsisággal és életörömmel.
Léte alapja a környezete és az onnan jövő ingerek.
Ezeket nemcsak érzékszerveivel fogja fel, de minél kisebb, annál inkább a környezetben felé irányuló figyelem és érzések minőségén keresztül is.
Sokáig egy édesanyjával, egy térben vannak, elválaszthatatlanok.

Én is, Te is ilyen voltál, tökéletes és boldog gyermek. Alaptermészeted szerint adtál energiát a cselekedeteidbe, lehet, hogy szemlélődő voltál inkább, aki szeret üldögélve egy dologgal sokat foglalkozni, de lehet, hogy harsány voltál és "erőszakos", vagy izgága és "egypillanatramegnemáll" forgószél típus.

Olyan, amilyen.

De aztán jöttek a felnőttek és elkezdtek téged hasonlítgatni a szomszéd Pistikéhez, a szomszéd Julikához, aki természetesen más mint Te, hiszen belőled csak egy van.

(Hogy nem tudják ezt a szülők, nagyszülők? Te ezt érted? Én nem.)

Szóval elkezdtek hasonlítgatni, hogy a másik már felállt, már mászik, már beszél, már eszik egyedül, bilizik ... stb. stb. És innentől - mivel mindenkinek van egy szomszéd Pistikéje, vagy Zsuzsikája - már nem az vagy a szemükben, aki lehetnél, akinek lennie kellenél, sokszínű egyéniség, hanem egy másolat, vagy napi terv.

Életed innentől már nem természetesen folyik, hanem a környezet bevonásával.

Elvisznek ide meg oda, hogy nincs-e gond ezzel a gyerekkel. Jó esetben nincs, azt mondják.

(Persze hogy nincs. Nincs veled baj, hacsak az nem, hogy egyedi vagy.)

Ha találnak valakit, valami "szakembert", aki közli, hogy hát kéne vele ezt, meg azt csináltatni, fejleszteni, "foglalkozni vele" .... onnantól máris bekerültél abba a mókuskerékbe, amit nyugodtan hívhatunk úgy, hogy  embergyár. Megkezdődik a munkadarab, azaz a Te, szabványosítása.

E folyamattal párhuzamosan a valódi én lemerül, elveszti a fonalat az eseményekkel, az élettel kapcsolatban, de valamit azért e mélységből is tud tenni.

Szabotál.
Ellenáll.
Nem tudja meg nem történtté tenni a folyamatot, de érezve az igazságtalanságot, ellenáll.

Az ellenállás, folyamatossá válva, teljesen megbénítja az érzékeidet, az intuíciódat és innentől nemcsak az elnyomott énrész - önmagad egyedisége - sikít benned, hanem a külvilág nyomása ellen létrehozott árnyék éned is, aki bár az ellenállás mentén tartja némileg a kapukat, hogy a külvilág ne romboljon le egészen, ezáltal olyan vastag falakat hoz létre, melyen még a tiszta szívvel és nyitott lélekkel érkezőknek is át kell magukat verekedni, ha valóban találkozni akarnak Veled.

Valódi lényeddel.

Hát, ez van.

Illetve ez volt.
Most már rálátok erre is.
És tudom, hogy minden félelem és minden seb behozva a jelenbe, eloszlik.

Éld a jelent, mást nem tehetsz.

A lélek csodálatos változásai - tiszteletadás a Mesternek 1.

Részletek Hamvas Béla: Karnevál c. művéből, 

melyben minden válasz - még fel nem tett kérdéseidre is - benne van. 

Tisztelet a Mesternek, háromszoros tisztelet,

az Embernek, az Írónak és a Szellemnek.

"Beleegyezem, mondja. Ebbe az egészbe itt. Belegyezem. Érti? Nem kiegyezésből. Még csak nem is iróniából. Vagy kényszerből, mivel másképp úgyse lehet. És ha az ember nem megy magától, a hajánál fogva húzzák. Az egészbe itt, úgy, ahogy van, beleegyezem, még akkor is, ha kifogásom van és nem tetszik, és úgy teszek, mintha jobban tudnám csinálni.  Együtt van itt Kanavász és Herstal és Kesző Domonkos és Kankalin, mint a könyvtárban együtt van Juvenalis és Chrysostomos és Faublas és Sherlock Holmes és Mózes, és az ócskásnál együtt van a tükör és a kagyló és a zsebkés, az illatszeres üveg és az aranykehely és a bili. Nincs baj. Mindegyik máshonnan jött, és máshová tartozik, és más irányba fut, és ez a sok együvé nem tartozó sorsvonal e pillanatban úgy bonyolódik, hogy itt van, a földön futkos, vagy a polcon áll, vagy a raktárban, vagy a sírban fekszik. Nagy mű. Elismerem. Csak legyen ilyen. Látszólag széttört. Valójában elképzelhetetlenül jól van megcsinálva. Beleegyezem. Nagy mű, mondom, hiába kifogásolom, nem tudnám ilyen jól megcsinálni ... 

Márkus egy percre elhallgat.

Az öreg Mester ért hozzá. Itt a temetőben úgy látszik, mintha az egész megdermedt volna. De csak innen az életből, mondjuk hátulról nézve. Az egész megy tovább. Nagy mű. Beleegyezem, és kifogásaim nem számítanak. Magam sem veszem azokat komolyan. A dolog lényegét nem is érintik."

Karnevál, 2. kötet, 411. oldal (!)

"Kicsoda ön?

Márkus odajön, a széket elhúzza, és velem szemben leül. Én, szól, a Szentháromság elnöke vagyok -

Vár. Komolyan néz. Hirtelen bőgve hahotázik. Hallja? Most tudja -

Felugrik és harsog. Öklével a levegőbe sújt, aztán mellét veri. Ismét leül.

Tudja, becsvágy. Igen? Érti? Persze egészséges ember, csupa becsvágy, hogyne, nagyon helyes, éljen a becsvágy. Én is. Én is mindent akarok. Kellő alázattal, de az alázatot is akarom. Kevélyen, de a kevélységet is akarom, áhítattal, és az áhítatot is akarom, és az aljasságot is. Ez az én blaszfémiám. Blaszfémia nélkül nem tudunk kijönni. Már mondtam és mondani fogom, hogy én Istent akarom, a többi nem érdekel. Nekem csak ő kell. Becsvágy? Tudja, azt mondom, ha becsvágy, akkor legyen becsvágy. Szánalomra méltó idióták, mind. Ha nekem királyságot adnának, köpnék. Nem kell. Miért nem adnak mindjárt lócitromot? Világhatalom. Atlantiszi igény. Becsvágy, ha becsvágy, legyen becsvágy. A legnagyobb kell nekem, és nem hagyom magam megvesztegetni. A kis dolgoknak rettentő erejük van. Észre sem veszem, már megnősültem, és hivatalfőnök vagyok az adószámvitelben. Nem különbözik lényegesen a diktátortól. Kineveztem magam a Szentháromság elnökének. Mit szól hozzá? Ez aztán a rang. Angol király? Orosz cár? Söpredék. Az összes pápát kirúgom. Ha becsvágy, legyen becsvágy.

Feláll és járkál. Érti? Ha ezt a módszert nem alkalmaznám, az elérzékenyüléstől egész életemet végigbőgném, százezer éveket, a megrendüléstől, ami a teremtés, ez a szépség, ez a hatalom - 

Kicsit hallgat. Aztán: A cél nem bármit is eltiltani. Hadd jöjjön az egész. De sohasem hagyni, hogy rajtam bármi erőt vegyen. Se szerelem, se vallás, se mű, se gyönyör. Nem aszkézis. Semmit sem a tudat alá nyomni. Mindent látni. Ha a küszöb alá nyomja, azonnal erjedni kezd. .... 

Végül minden megtörténik, meg az is amitől a legjobban félünk. A világ száma betelik (vállat von). Nem mondom, szeretném átélni, páholyból végignézni, de tudom, valamiképpen részt veszek benne. Türelem. - 

Amit most elbeszélek, az a lélek csodálatos változásai. Amit senki sem ismer, csak az egészre való emlékezés mámorából. Az értelem felé meglazítva, hogy átlátszó legyen. Valóságtranszparens. Nem tudok mást mondani, mint azt, hogy a szent könyvek. Ha a talogot ismerné, tudná. Később majd megtanulja. Ha Istent eléggé szereti. Meg fogja látni, mit jelent vele közvetlenül beszélni. ...Nem mindenkinek való. Csak a zene nyújt róla halvány képzetet, ahogy a szólamok egymást szüntelenül ellenpontozzák. A terek és az idők egysége az elmúlhatatlan pillanatban. Ez idő szerint ez a legnagyobb tudás. Nem féltem önt. Nem fogja tudni, hová kell nézni, mit kell érteni. Nem fogja tudni, hogy az egészet hátulról nézi, és előre nyitva van. Igen, de merre? Mi az, hogy előre? A negyedik-ötödik ütemben majd rájön. Nehéz? Ellenkezőleg, csak azért nehéz, mert könnyű. Mert józan. Ez az ember természetes látása, ez az átlátszó valóság. Érti? Ne gondolkozzék. Eressze el magát. Ne tegyen mást, mint amikor színházban van és néz. Látni. A dolog magától értelmeződik. Ne féljen, hogy valamit kihagy. Majd visszatér, és akkor megérti. Ne akarja azonnal az egészet és egyszerre. Ha a fonalat elveszti, gondoljon arra, hogy ez a lélek csodálatos változásai - "

Karnevál, 2. kötet, 436-438. oldal

Mindennapok közelről

Sűrű a közeg, amiben vagyunk.
Nagyon sűrű.
Néha jó lenne eltávolodni, teljesen kivonulni, ha csak néhány órára, néhány napra is.
Régebben ez ment is, megtehettem, szabadabb voltam a saját időmmel.
Vagy inkább jobban bele tudtam feledkezni a pillanatba, nem érdekelt, hogy mi történik, vagy mi nem történik meg.

Az embert, akin keresztül élek, visszahúzzák bizonyos kötelezettségei.
Bármennyire is jelen van  megvilágosodott lénye, a test érzi, hogy lehúzzák a dimenzió speciális erői, melyektől a testnek nincs szabadulás.
Tenned kell, enned kell, jönnöd-menned kell.
És a többi ember összes elvárása, mely vákuumként szippantaná ki belőled mindazt, amit csak lehet.

Nem könnyű, nem könnyű.

Átérzem, hogy mennyivel könnyebb lenne innen egyszerűen csak kivonulni.
Nevezhetjük halálnak is, megszabadulni a közeg lehúzó mintáitól és kapcsolataitól.
De nem ezt választottam.
Ebben a szakaszban, ebben az életben élni fogom a megvilágosodást az összes nyűgével együtt.

Már ki vagyok vágva a síkból, "már felálltam", mégis az a hely, ahonnan kivágtam magam, ezer szállal próbál visszatartani.
Tudom, hogy a legegyszerűbb a távolságtartás lenne.
Az, ahogyan sokan tanácsolták és meg is tették saját életükben.
Elvágni a közvetlen szálakat és új életet kezdeni egyedül.

De ez nem megoldás.
Nincs új élet ezen a síkon ugyanebben a testben.
A belső énnek van új élete, vagy inkább új teste, azáltal, hogy magadra ébredtél.
De új élet ugyanabban a testben ugyanazon a síkon csak a régi folytatása tudna lenni. Semmi más.

Amikor kivágod magad, mert van honnan kivágnod, hiányt hozol létre.
És ez húz vissza. Te hozod létre azzal, hogy kivágod magad. És ez iszonyú erőteljes tud lenni.
Érzed, és nem érted. Először nem.
Én megértettem.

Türelmesnek kell lenned, mert a valódi felállás majd a rajzlapon az lesz, amikor már nem húz vissza semmi, mert magától lefejtődik, legurul rólad.
Mert már megfoghatatlan, érezhetetlen, egy SENKI lettél a környezeted számára.
Az akarás, vagy annak szinonímája, az ellenállás, a nyomás-húzás csak még jobban benne tart, még tovább növeli a hiányt.

A könnyedség, az együtt áramlás, a megosztás, önmagad kitágítása és a körülötted lévők feltételek nélküli befogadása viszont téged táplál, nemcsak fizikai, de szellemi lényedet is.

Vicc, hogy ezt már tudom, csináltam/csinálom is.
Mégis néha vannak belső korlátok, belső lehúzó erők. Újabb aspektusok, egók, félelmek, melyeket a külvilág táplál, amikor nem figyelek, amikor elfáradok.

Mindig itt vagyok magamnak, de ebben a sűrű közegben néha megadom magam egy-egy régi aspektus eltűnőben lévő szellemtestének.

Ez is a folyamat része, nem kell tőle megijedni.
Már nem akarsz, már nem vágyódsz, csak lenni.

Kiürült valami és még nincs itt az új, ami betölthetné, ez van.
Új szakasz van, magad ura vagy, saját erődből, saját bölcsességedből táplálkozol.
Vajon tudod-e használni azt, amit már sejtszinten is tudsz?

Nem vetítek már ki képeket, vágyakat a jövőbe, tudom, hogy felesleges.
Egyetlen dolog van, ami fontos, az összes többi teljesen mindegy.

Mindennap ünnepelni azt, hogy VAGYOK, a TELJESSÉGET,
AMI KÖRÜLVESZ és LÉTEZNI A VÉGTELENBEN HÁLÁVAL.

És amikor már minden mozdulatomban, gondolatomban, érzésemben
csak EZ VAN BENNE, na, akkor jön a teljes és végleges megszabadulás.

Addig még utazunk egy kicsit ... de ÉN MÁR ITT VAGYOK és "soha, de soha nem hagylak el".

Szabad gondolatok az "éterből" ...

Az a helyzet "drágáim", hogy a felébredés elnevezésű élményről, vagy inkább eseményről nagyon sokaknak feleslegesen sok és egymásnak ellentmondó információ van a fejében.

Pedig maga az esemény, vagy inkább maga az élmény és annak felismerése éppen azért marad el sokaknál, mert túl sok mindent vártak, vagy gondoltak köré mind körülményekben, mind hatásban.

Öntsünk végre tiszta vizet a pohárba.

A felébredés egyszeri eseményhez köthető, de maga egy folyamat.
Nem lehet és nincs értelme részekre bontani, bár annak, aki már eléggé előre jutott a folyamatban,
ha kedve van hozzá és ideje engedi, hozhat létre segítségül mintázatokat az utána jövőknek,
persze, ha más úri huncutságok nem foglalják el vagy le jobban ....

Minden valódi mester tudja, hogy felesleges szószaporítás csak a tanítás.

A szavak csak arra kellenek, hogy az egódat és elmédet lefoglalják, hogy megengedd, hogy a mesteren keresztül átjövő energiák megérinthessenek. Hogy félrelépjen az a fene nagy identitásod és végre a lelked kicsit előtérbe kerüljön, mert ő aztán igazán tudja, hogy mire van szükséged, ellentétben az elméddel, a barátaiddal és a tanítóiddal.

A Minden önmaga mestere és tanítója. Vele vagy egységben.

Bármilyen állapotban lehetsz felébredésed után is.
A legmélyebb depressziótól a legmagasabb orgazmusig, minden lehetséges.

Hiszen fejreállt a világ!
Éppen összeomlik mindaz, amit magadról gondoltál, amit önmagadból kreáltál.
Tehát légy türelmes magadhoz és ne akarj valamilyen lenni.
Engedd meg magadnak, hogy legyél, bármilyen!!! Hidd el, nem fontos.
Talán megsértesz embereket ...  na és?, majd megenyhülnek, vagy nem.

A dominóeffektust úgy sem lehet megállítani.

Egy dolog fontos, hogy önmagad legyél, ne fojts el semmit,
hagyd, hogy a mélyből felbukkanjanak még a démonaid is ... mert az elme úgyis elő fogja őket venni, hogy bevesse ellened.
Te csak figyelj és ne azonosulj velük.
Lélegezz és élvezd lényed sokszínűségét, a bármit, ami lehetsz, ha úgy döntesz.
De, soha ne add fel!

Aki egyszer megmerítkezett önmaga igaz valójában, mindig visszavágyik
és ahányszor ez megismétlődik, annyiszor könnyebb a visszaút,
míg végül örökre megtér önmagába,
lénye közepében,
Isten tenyerén.

(A kép forrása: http://www.caesarom.com/?modul=galeria&a=38631&p=1)

Merülés az ismerős ismeretlenbe

Ihletett állapotban ... jön az írás.
Mindez csak történet, mese.
Kimerevített pillanatok a lehetetlenből.

A hihetetlennél is tovább értem ... nem aggaszt semmi.

Tudom, hogy mindig VAGYOK, senki és semmi nem választ el.

Állapotok váltakoznak.
Merülés és sodródás ... béke és nyugalom.

Utazás, párhuzamosok érintkezése, szerelem.

Ráhagyatkozás, eggyé válás a folyóval ...

Sodródás és megérkezés.
Ölelés és szeretkezés.
Keresés és találkozás.
Ismerkedés és felismerés.

Tanúkkal vagy anélkül, elmerülök, aztán úszom.

Játszótársakkal, vagy anélkül
lubickolok önmagam kiterjedt lényében.

Határaimat tapogatom, érzékelek, érzékellek.

Oda-visszahúzódás, keveredés és kiegészülés.
Pulzálás.
Teremtés.

Amit kívül kerestem, belül van, akit belül érzékelek, kívül van.

És mindeközben "Hozzád vonszolnak, löknek tagjaim ..."

Szeretlek,
"szeretlek"
s nincs több szavam.

ChE

Előző életek - kibomlik minden

Mindig imádtam a kelta szimbólumokat. Megragadták tekintetemet aztán engem is.

Szinte éreztem a forgást, az örvényt.

Tudom, hogy nem véletlen, már tudom is, nemcsak érzem.

Minden évben április 30-a éjjel és május 1 hajnala valami csoda.

Mégha el is felejtem, mert az egó, a mostani kisén elfelejti, de a tágabb ÉN, a VAGYOK minden alkalommal emlékezik. 

Beltane ünnepére, a SZERELEM-re.

Most is így történt, még mélyebb és örömtelibb tudást hozva el arról, aki VAGYOK, AKIK VAGYUNK.

Köszönet és hála érte, az előző életekért, a fájdalomért, a hiányért és mindazért, ami idáig elhozott.

Mindent elengedtem, az elme már nem dumál, csak rászólok és kész.

Tudom, hogy VAGYOK és érzem, hogy SZERETEK, SZERETVE VAGYOK.

SZERELEMMEL TELJES NAPOKAT KÍVÁNVA ... 

most még beljebb hatolva a rétegekbe, kicsit másképpen leszek jelen,

apró nyomokat hagyok ...

ÉLETBEN VAGYOK.

Két karodban

Radnóti Miklós: KÉT KARODBAN

Két karodban ringatózom csöndesen. Két karomban ringatózol csöndesen. Két karodban gyermek vagyok, hallgatag. Két karomban gyermek vagy te, hallgatlak. Két karoddal átölelsz te, ha félek. Két karommal átölellek s nem félek. Két karodban nem ijeszt majd a halál nagy csöndje sem. Két karodban a halálon, mint egy álmon átesem. 1941. április 20. forrás: http://www.sgyak.u-szeged.hu/tanar/nyemcsokne/lapok/rm_ket_karodban.htm

Berlin felett az ég ... filmajánló

"Mikor a gyermek gyermek volt
karját lóbálva ment,
Patak helyett hömpölygő nagy folyót
akart, s e tócsa helyett a tengert.

 
Mikor a gyermek gyermek volt
nem tudta, hogy ő gyermek.

 
Mindennek lelke volt még, s egy
volt minden lélek.

 
Mikor a gyermek gyermek volt,
semmiről sem volt véleménye.
Nem volt megrögzött szokása.
Elszaladgált a helyéről, törökülésben
ült, forgója volt a feje búbján
és nem grimaszolt, ha fényképezték.

...

Mikor a gyermek gyermek volt,
ilyeneket kérdezett folyton: 

"Miért vagyok én én és miért nem te?

 
Miért vagyok én itt és miért nem ott?

 
Hol kezdődik az idő, és hol ér véget a tér?

 
Hogy lehet az, hogy én, aki én vagyok,
mielőtt lettem, nem voltam, és
hogy egyszer én, aki én vagyok, nem
leszek már az, aki vagyok?"

...

Fogadjátok szeretettel:

A "Berlin felett az ég" c. filmet ... 

talán ismerős, talán nem,

nekem mindenesetre régi kedvencem.

A teljes filmet pedig ezen a linket találhatjátok:

https://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=g3Js2i6hZgs
sajnos itt már nincs fenn.