Átmintázás

Van itt egy minta a térben.
Egy előd rakta elénk, rakta le.
Csodálatos, mégis vannak benne hiányosságok,
kiigazításra, továbbfűzésre való
gondolatok, érzések és képek.

A technika, a hogyan, már megérkezett.
A segítséget kapom.
A feladat megmutatta önmagát.

Ennyivel tartozom még a mesternek és tartozom az embernek is.

Körülbelül két hónapig fog tartani a folyamat.
Addig valószínűleg csendben leszek.

Az átrajzoláshoz legjobb a csend és a pillanat varázsa,
a beleélés mélységében megszülető igazság-cseppek átélése
és a teljes odaadás.

Majd jelentkezem ...

Mindenkinek csodás napokat kívánok,
elmélyült és boldog decemberi napokat.

ChristOpherin

SZABADON SZÁRNYALVA

Istenem, szabad vagyok, SZABAD!!!!!,
köszönöm az elengedést, a bátorítást,
a MINDENT!!!

Nyitott szívembe mindenkit beengedek és
zokszó nélkül fogadom, amikor távozik.

Ez volt a lecke,
a legnagyobb,
megtanultam,
a legnagyobbaktól.

Most már csak emlékeznem kell.

Béke, hála, öröm és szeretet.

A SZERELEM GYERMEKEI VAGYUNK.

Boncolgatunk ... ("tejóóóégmármegint?" inkább a napsütés :))

(Ezt is leírom, pedig ez húzós, mondhatnám hegynek felfelé menet sok-sok hátizsákkal.
Néhány hátizsák itt is található, az előző honlapomon ... a gyerekkoromban történtek kibontása a boncasztalon.
http://kapcsolat-felvetel.lapunk.hu/?modul=oldal&tartalom=1190581)

Persze mindig vannak folyományok és szálak sokfelé.

Néhány ilyen szál most megmutatkozott és mivel teljesen új a hozzáállás, könnyebb az ugrabugra ezekből a bugyrokból kifelé.

Szóval volt egy félelmem, ami beterítette a világomat.

Még ideológiát is gyártottam hozzá magamnak ... persze, hiszen ez így biztonságos, kinek van kedve megint ugrani, pláne olyan sötétbe.

Megvolt az ideológia, "félek a világtól", meg "ez egy gyökérsérülés" és "nincs aki ebben segítsen".
Már kerestem is itt belül, hogy melyik gurunak, tanítónak teszem fel életem kérdését, hogy megoldja. Helyettem. (Na persze, tussolása a felelősségnek, abban jó vagyok.)

Szóval volt ez a félelem, mely elválasztott, határozottan éreztem, hogy elválasztott a többi embertől.
És ezt igazából nem is félelemnek neveztem magamban, hanem határnak és - valljuk be őszintén legalább magunknak - azt gondoltam, ez már így is marad.
Ez a valami itt van, elfogadom és kész.

(A fenéket!)

És akkor jött valaki és megtanította nekem a bátorságot. Jó, mi?
Hirtelen, de azért mégis kellett idő hozzá ... paradox helyzet, de jóval később, a találkozás után hirtelen az ő szemeivel is láttam magam, és ez segített, ez az egyetlen gondolat- és pillanatmegosztás.

Itt volt bennem ez az idealizált elszakítottság érzés, amit lenyomtam a mélybe, mondván, ezzel már semmit sem tehetek. Aztán mégis elkezdtem bontogatni, a pillanat hatására.

Felszeleteltem félelem-darabokra.
"Félek a világtól", "félek a nyilvánosságtól", "félek az emberektől", "félek a férfiaktól", "félek a szerepléstől" ... mennyi mantra, istenem.

Ez utóbbi hozta fel az első komoly élményemet újra a gyerekkoromból,
(sírtam is, mint egy kisgyerek)
azt a bizonytalan érzést, hogy "jó vagyok-e?" és "menekülni szeretnék", "senki nem véd meg" ....
semmi extra, tényleg, csak láttam magam, ahogy kötelezően hozom a gitáromat és érzem, hogy játszanom kell rajta a ritkán látott s ezáltal idegenként előttem álló rokonoknak, ha akarok, ha nem.
Kínos, egyszerre érzem önmagam és a szüleim érzéseit ... Persze ez a dicsekvés a gyerekkel, ez már egy korábbi élmény-mag, de a gitárosdi még mindig nagyon élő emlék.

És ebből aztán jött a többi felismerés, szépen sorban ...  hogy menekülőre fogom, ha lehet, ha valaki közeledni próbál, nehezen megy az ismerkedés - mert az az alapvető élményem, hogy produkálnom kell magam, eljátszani, hogy okos, ügyes és szép vagyok ... pedig milyen régen volt, talán igaz sem volt.

És tessék, újra itt van a bizalom kérdése.
Az unalomig ismételt és megírt és megénekelt BIZALOM a világban és magamban.
Mert ez a kettő egy és ugyanaz.

Kifordítom-befordítom ... mégis ...

Hiányzott a közeg és - valljuk be őszintén - még mindig hiányzik, melyben az a riadt kislány lubickolva gyógyulhatna. Hál'isten a gyerekkoromért talán még/már nem vagyok felelős, de ami azóta történt és történik, már igen.

Kemény leckék ezek önmagamnak, de ha már elkezdtük, végig fogok menni rajta.

Mivel kaptam egy új nézőpontot önmagamról, azaz tudok én "férfiasan bátor is lenni, ha akarok :)" ... így már könnyebb, sokkal könnyebb lesz.

Köszönöm, hálás vagyok.

Van tovább is ... de a többihez egyelőre még erőt gyűjtünk.

A lehozott titkok és ismeretek megvalósulása útjából egy-két sziklatömb elmozdulni látszik.

Hála, hála, béke!

Gyógyulás Szentélye 2.

2.

Csak légy együtt magaddal ... együtt a "volt"-tal, a "voltam"-mal ...

Légy ott és éld át, de ne menj bele teljesen ... csak figyelj.

Aztán öleld át akkori önmagadat,

érzéssel,

együttérzéssel,

de ne sajnálj semmit és senkit.

A tapasztalat, mely a tiéd, egyben a múlté is.

Már nincs jelen.

De Te, a Tudatosság, jelen lehetsz bárhol és bármikor.

Ne feledd, nem vagy azonos egyetlen formával sem.

A forma hasznos, de csak eszköz.

A forma szép, de mulandó.

A tapasztalás eszköze.

A lényeg, az ÉLET bár a formán keresztül, de azon túl létezik.

Otthona a BÉKE és a VÉGTELEN SZERETET.

Ahol mindannyian OTTHON VAGYUNK.



Sigur Rós: Valtari

Belső keresztrefeszítés

Amikor rés nyílik az időhálón, hirtelen információk villannak be az időn túli halmazból.
Üzenet érkezik, belső és személyes, mégis fontos, mert ÖNMAGAM története a MINDEN története is egyben.
Innen nézve minden egyben van, össze- és szétnyílik, ösvények tárulkoznak, lehetséges visszajutni bármely időbe.

Így talált rám a következő tanítás is, Christopherin tollából.

"A keresztre feszítés valódi jelentése nem az, amit vallásos, vagy akár spirituális körökben hangoztatnak. Semmi köze sincs az emberáldozathoz, vagy a bűnök elvételéhez. Semmi köze Jézus második eljöveteléhez, mely szép hasonlat, de csak hasonlat.
Jézus, azaz az EMBER soha nem ment el, és ezért nem is jöhet vissza.
Ugyanis OTT VAN bennetek, mindig is itt volt, soha nem távozott.
Minden, ami a keresztre feszítést megelőzte és körülvette egy szimbólumrendszer, több szinten értelmezhető színdarab, passiójáték.
Az egyszerű ember számára ez csak egy mese, vagy mítosz, ha vakhitű, imái talaja és célja.
A gondolkodó ember számára egy történet, melyet meg lehet kérdőjelezni, körül lehet járni, utána lehet olvasni, el lehet helyezni az időben.
De a lélek emberei számára ez egy misztérium, egy mintázat, maga a megszabadulás tökéletes alkímiája.

Amikor felébredsz és végre vetsz önmagadra egy pillantást tudatos énedből a világ körülötted összeomlik, elsötétül.
Nem érted, meghaltál?
Forogsz körbe, megszemlélsz mindent, végül egy útelágazáshoz érsz, ahol három választásod lehet.
A visszaforduló útra lépsz és úgy teszel, mintha nem történt volna semmi. Ilyenkor a lélek még nem eléggé itatódott bele a testbe.
Jobbra indulsz, hogy megértsd, ami történt.
Balra fordulsz, hogy még mélyebbre áss, hogy még jobban átérezhesd mindazt, aki vagy.

Ilyenkor még nem nézel magasabbra.
Általában mind a három utat bejárod, előbb-vagy utóbb.
Aztán visszaérsz ugyanoda és végre meglátod, hogy hol állsz.
A kereszt tövében.

A kereszt tövében, mely szimbólum a térben rezeg.
S rajta a keresztre feszített EMBER maga.
Előtted áll, nem tudod már megkerülni.
Fel kell nézz rá és látnod kell a szemében önmagadat.
Mert ez TE IS VAGY.

A egód, az elméd és a hiedelmeid által keresztre feszített LÉLEK, A TELJES EMBER.

Ez a vérpad. Önmagad feláldozásának végignézése, vagy valami más?
Szimbólum. Régebben küszöb?
Alkímia és beavatás.

"Nincs más mű, csak a megváltás." - mondja Hamvas Béla.

A drámát megértetted, az érzéseket átélted. Kész vagy.

Magad mögött hagyva ezt a drámát is,
meggyógyítva magadban a keresztre feszített Jézust, továbbléphetsz."

A szerelem generációja ... mi vagyunk ... just feel the love generation ... yeah

"From Jamaica to the world,

this is just love,

this is just love,

Yeah!" 

Why must our children play in the streets,

broken hearts and faded dreams,

listen up to everyone that you meet,

don't you worry, it could be so sweet,

Just look to the rainbow, you will see

sun will shine till eternity, 

I've done for much love in my heart,

No-one can tear it apart,

Yeah,

Feel the love generation,

Yeah, yeah, yeah, yeah,

Feel the love generation,

C'mon c'mon c'mon c'mon yeah,

Feel the love generation,

Yeah, yeah, yeah, yeah

Feel the love generation,

Ooohhh yeah-yeah,

Don't worry about a thing,

it's gonna be alright,

Don't worry about a thing,

it's gonna be alright,

Don't worry about a thing,

it's gonna be alright,

Gonna be, gonna, gonna, gonna be alright,

Előző életek - kibomlik minden

Mindig imádtam a kelta szimbólumokat. Megragadták tekintetemet aztán engem is.

Szinte éreztem a forgást, az örvényt.

Tudom, hogy nem véletlen, már tudom is, nemcsak érzem.

Minden évben április 30-a éjjel és május 1 hajnala valami csoda.

Mégha el is felejtem, mert az egó, a mostani kisén elfelejti, de a tágabb ÉN, a VAGYOK minden alkalommal emlékezik. 

Beltane ünnepére, a SZERELEM-re.

Most is így történt, még mélyebb és örömtelibb tudást hozva el arról, aki VAGYOK, AKIK VAGYUNK.

Köszönet és hála érte, az előző életekért, a fájdalomért, a hiányért és mindazért, ami idáig elhozott.

Mindent elengedtem, az elme már nem dumál, csak rászólok és kész.

Tudom, hogy VAGYOK és érzem, hogy SZERETEK, SZERETVE VAGYOK.

SZERELEMMEL TELJES NAPOKAT KÍVÁNVA ... 

most még beljebb hatolva a rétegekbe, kicsit másképpen leszek jelen,

apró nyomokat hagyok ...

ÉLETBEN VAGYOK.

Elmúlt napok

Volt itt minden a napokban.
Szerelem, izzás aztán kétségbeesés.

Előző élet férfiként? Női rész teljességével ... Érdekes élmény, csak csúnya vége lett.
Táltoslét, börtön, méreg, öngyilkossági kísérlet, lefejezés .... csúnya dolgok.

Ezzel még dolgom volt, ez is mindig visszatért, maga az érzés, az értelmetlen élet érzése és a bezártság.
Remélem sikerült elengedni.

De még valami.
Hogy ott és akkor megnyilvánult a teljességünk. Férfi testben.
Vagy átjött a másik felem egyik élete ... ez is lehet.
Na, kemény volt, az önmarcangolásom jó része innen (is) eredt.

... de már vége, VÉGE!!!
És ez jó.

Némi düh és türelmetlenség is érkezett.
Most értem, hogy mit jelent az a mondat: "nem lesz türelmed a többiek színházához, az egójukhoz és a játszmáikhoz".

Újra elfogadás, elfogadás és elfogadás, önszeretet és béke.
Együtt-érzés, azaz együttlét az érzésben. Igen. Ez a kulcs.
Nem engedni befonni, befonatni magad, mégis együtt lenni az érzésben bárhol bárkivel és bármiben, ami van.
Mert EZ AZ ÉLET.

Hála, hála, hála.
Béke.
Köszönöm!!!

Utolsó aspektus - gyökérzóna

Az utolsó létrehozott földi lét, földi karakter, a jelenlegi testben felnőttként 25 évet élt emberke végső rúgkapálózása, végső fájdalmai, gyökér problémái kerültek a felszínre.

Azok, melyek valamikor a korai gyerekkorban kerültek elültetésre és a környezet hatására különböző, téves és/vagy idejétmúlt viselkedésformákat és zsigeri reakciókat hoztak létre.

(Minden viselkedés, ami a múltban hasznos volt, tudatosulás és elengedés híján később önálló életet élő bábrésszé, maszkká válik. Önmagát fenntartani igyekvő részként falakat húz ... bújócskázik és időnként rombol.)

Ezeket már többször megszemléltem, de eddig legtöbbször önsajnálatba, és "külső erők" megjelenésébe, gyógyulásba torkollt ez a szemlélődés. Sebgyógyításba és új identitásom erősítésébe. Tudatosodásuk előrehaladtával egyre inkább elfogadásba, de még mindig ez a szenvedő attitűd volt a győztes.

Most mindez kezd átfordulni egy akkori önmagam iránt érzett együttérzésbe, feltétel nélküli elfogadásba.

Már nem a rész az, ami visszahúz, hanem az őt ilyen formában létrehozó erők. Az erők, melyek anyám és nagyanyám és más női felmenőim életében vannak beragadva. Nincsenek megbocsátva és ezáltal eloldva és feloldva.
Úgy látszik, hogy ez a feladat most nekem jutott.

Minden családban egyszercsak jön valaki, aki rálát e folyamatokra és hajlandó ugyanakkor képes is e családi, nemzettségi fájdalmakat először önmagából, majd a hozzá vezető vérvonalon keresztül családjából is kioldani.
Önsajnálat nélkül.
A figyelem révén.

Együtt érezni akkori önmagammal, csak jelen lenni és ezáltal táplálni, táplálni. Megmutatni, hogy itt vagyok, hogy jelen vagyok és figyelek. Engedem, hogy összes energiánk áthassa őt és a helyzetet, amiben van, amiben gondolja lenni önmagát.

Együttérzés van, csak ez. Ez a legtöbb.
Az együttérzés a csatorna, a jelenlét a gyógyító erő.

És ahogyan így visszagondolok, tudom, hogy már akkor is éreztem ebből valamit, hogy tudtam, sokáig tudtam, hogy velem soha semmi rossz nem történhet, hogy szeretve vagyok. Ezt a békebeli, nyugodtan szemlélődő gyermeki állapotot mint vasfüggöny zárta le apám halála.

De ennek jelentőségét már megértettem.
Tudom, hogy így kellett lennie.
Ez hozta létre a hiányt és a környezetre adott - ma már - téves reakcióminták is nagyon sokáig előre vittek.
Mert ugyan sokszor választottam öntudatlanul is a kevesebbet, mégis és ennek ellenére a hiány legvégső nulla pontjához gravitáltam. És mit ad Isten! - ugye, hogy ugye? .... Pont erre volt szükségem.

Öntudatlanul vitt ide ez az egyveleg, amit akár jellemnek is hívhatunk, de ami ugyanúgy illúzió innentől fogva, mint bármi más.

A jellem a karakterhez tartozik, és a megírt színdarab része. Kilépve e színdarabból és írójává válva saját történetünknek e jellem bármivé és a karakter bárkivé változhat.

Mindezt folyamatosan átlátni, ugrálni a szerepek között, közben írni is és rendezni ... na ez az, amit tanulok/tanulunk most.

E test és képlékeny karakter földi jövőjét formálni úgy, hogy benne is vagyok ebben az időtlenségben és mégis itt is vagyok,
az író-rendező szemével nézni e darabot, úgy hogy közben ott lenn is játszok és éppen szereplő váltás van
megszemlélni a díszletet minden irányból és
a színpadra engedni azt, AKI ezzel a tudással így ebben a történetben teljesen és egészen nincs is benne ...
mert nem is lehet.

A láthatatlanban vagyunk
MI,
AKIK
ÍGY EGYÜTT
VAGYUNK
EGÉSZ.

Még mindig ez az élet ...

Van úgy, hogy mélyrepülés van.
Na nem olyan nagyon, csak nem süt a Nap.

Ahogy kívül, úgy belül.
Elfogy az erő, átmenetileg homályba vész egy-két dolog.

De pont ez kell ahhoz, hogy újra és elemi erővel előjöjjön az, amivel még dolgom van.
Ami visszahúz a múltba, a múltamba.
Ami átvett minta, ami a túléléshez kellett, de már nincs rá szükségem.



A napokban többször megkérdeztem magamtól, hogy "miért is választom még mindig a kevesebbet?'

Kemény kérdés.
Erős és nehéz érzések kísérik.
A válasz és a vele járó képek, érzések nem kellemesek.
Visszavezetnek nemcsak a gyerekkoromba, de anyám fogantatásom előtti életébe, nagyanyámmal való viszonyába, gondolataiba és érzéseibe.
Örökölt reakciók és válaszként létrejött minták.
Egymás ellen elkövetett bűnök, csupa jó szándék, mégis szenvedés.
Szenvedtetés ellenállás nélkül.
Cserébe mélybe nyomott érzések, düh és el nem fogadás érzése.
Egy szerelem megakadályozása, érzelmi zsarolás, kényszerítés, a  bimbózó nő "meggyilkolása" anyámban, erőszak, szégyen.


Mindez az anyai ágon hosszan és erőteljesen jelen van.

Mennyire jó lenne itt már az a múlt idő!
De úgy látszik ezt most nem úszom meg.

De mi közöm nekem ehhez egyáltalán!
Már megtettem, elfogadtam és elengedtem.
Mégis itt van, megint.

Az én életemben hogyan is jelentkezik mindez?
Hát igen.

A gyerekkor, az első minták.
Elfogadás és támogatás hiánya.
Kommunikáció és megértés hiánya.
Félelem, gyerekkori magány, depresszió.
Elhagyatottság érzése.

"Egyedül vagyok és nem számíthatok senkire."

Nekem kell ezt újraírnom, elengednem, kibékítenem magamban,
először magamban,
majd bennük, meghívva őket a közös SZER-re,
ahol elengedjük és megbocsátják egymásnak mindazt, amit valaha tettek, vagy nem tettek.

Kemény.
Még mindig nem tudtam kibékíteni őket, pedig már sokszor próbáltam.
Anyám és nagyanyám még mindig "haragban" vannak, valamely szinten még mindig itt az a pókháló, amibe ők beleragadtak.

Elengedés és elfogadás."Türelem, menni fog."

Hogy is mondta nekem egyszer valaki: "Ezt az életünket jól elbaltáztuk."
Akkor nem értettem, hogy miről beszéltél, ma már értem.

Ez egy folyamatos karbantartás igénylő élet, pont olyan, mint amikor bolygóközi utazásra indulsz, csak a járgányról néhány dolog lemaradt, ezért időnként muszáj az automatikáról kézi irányításra váltani .... de nem baj, odafigyeléssel minden pótolható ...

ÉN pedig rendületlenül figyelek!
Szerencsére.

UI: És most akkor lehet, hogy abba a jó kis űrbe megint ez csúszott be? Hogy az a .... !  :)

A féltékenységről - belső párbeszéd

Az egyik legizzóbb szemű lény.
Pokollá teheti a percet, melyben belép tudatosságod helyébe.
Nem könnyű megszabadulni tőle.

De lehetséges!
Figyelj és érezz, egyszerre.

Tudod, hogy nincs birtoklás ... mindent tudsz!
Akkor miért is engeded?

Ez is csak edzés, semmi más.
Kicsit kemény, de már megvannak az izmaid hozzá!
Használd őket.

Én szeretlek.
Feltételek nélkül.

MÁR AZ VAGY!

MÁR MOST AZ VAGY!

NEM KELL KERESNED, NEM KELL FEJLŐDNÖD.

EGYETLEN DOLGOD VAN, MEGENGEDNED MAGADNAK, HOGY JELEN LEGYÉL.

KIKAPCSOLNI AZ ELMÉT, FELISMERNI A SÁRKÁNYFEJEKET ÉS ÉLNI!

NEM FÜGG SENKITŐL ÉS SEMMITŐL A FELEMELKEDÉSED.

A KORLÁTAIDAT MAGAD ÉPÍTED MAGADNAK. 

ENGEDD EL ŐKET.

KEZDJ EL

MOST ÉSZLELNI,

MOST ÉREZNI,

MOST EMLÉKEZNI,

MOST MEGENGEDNI,

EGYSZERŰEN CSAK ÉLNI.

MIRE VÁRNÁL?

MÁR AZ VAGY!

MÁR OTT VAGY!

ISTEN BENNED ÉL ÉS SZEMLÉLI ÖNMAGÁT.

ELFOGAD ANNAK, AKI VAGY.

ÖRÜL NEKED, DE LEGJOBBAN ANNAK ÖRÜL, HA ÖRÜLSZ MAGADNAK.

NINCSENEK SZABÁLYOK, NINCSENEK TILTÁSOK.

SZERETET VAN ÉS ELFOGADÁS.

MINDEN MÁS AZ ELMÉD JÁTÉKA.

SZERESS ÉS FIGYELJ!

ENNYI.

Gondolatok egy "elmés" írás kapcsán ...

Nincs senkire, semmire szükséged, amikor ÖNMAGAD vagy.
JELEN VAGY és ez elég.
Nincs szükséged magyarázatokra, gondolatokra, érvelésre.
Nincs szükséged másra, a másikra.
Nem vágysz semmire, csak vagy.
ÉLED MAGAD.

Minden más, illúzió, vagy talán még jobb, ha azt mondom, fantazmagória.
Elmejáték, trükk, amivel elméd magába szív.
Jön egy gondolat és Te erőt adsz neki azzal, hogy gondolkodsz rajta.
Engedd el, engedd inkább el.

Sokszor a csatornázások is elengedett részeid üzenetei.
Amikor érvelnek, gondolkodnak és megmondják neked a tutit.
Hogy hogyan élj, és hogyan kell élned.
Ne higgy nekik!

A SZELLEM SOHA SEM MONDJA MEG, HOGY MIT CSINÁLJ.
NEM MONDJA, HOGYAN ÉLJ.
Ő CSAK VAN.
TANÚ.
TANÚJA ÉRZÉSEIDNEK ÉS ÉLETEDNEK.
VALÓDISÁGOD SZERINT ÉRZÉKELED A JELENLÉTÉT.

Nem lehet kierőszakolni őt.
Nem lehet erőszakkal és akarattal közel hozni hozzád.
Engedd el, amit elvársz és engedd be, ami érkezik.

A LEGEGYSZERŰBB MŰVELETEK A LEGNEHEZEBBEK.

Nincsenek szabályok, nincsen semmi.
Amit másoknak tanítasz, az börtönöz be, ha nem valódi.
Vagy azért, mert azonosítod magad egy szereppel, vagy azért, mert olyan szabályokat alkotsz, melyek számodra is pusztítóak.
Törvényt, ha ember mond, ítélkezik.

ISTENI TÖRVÉNY NEM NYILVÁNUL MEG KÖZVETLENÜL, DE ÁTHAT MINDENEKET.

És végezetül, egy kedvencem ... ő sem "tanít", "csak" VAN.

She let go ...

By Ernest Holmes (American writer, 1887 – 1960)

She let go.
She let go.
Without a thought or a word, she let go.
She let go of the fear.
She let go of the judgments.
She let go of the confluence of opinions swarming around her head.
She let go of the committee of indecision within her.
She let go of all the ‘right’ reasons.
Wholly and completely, without hesitation or worry, she just let go.
She didn’t ask anyone for advice.
She didn’t read a book on how to let go.
She didn’t search the scriptures.
She just let go.
She let go of all of the memories that held her back.
She let go of all of the anxiety that kept her from moving forward.
She let go of the planning and all of the calculations about how to do it just right.
She didn’t promise to let go.She didn’t journal about it.
She didn’t write the projected date in her Day-Timer.
She made no public announcement and put no ad in the paper.
She didn’t check the weather report or read her daily horoscope.
She just let go.
She didn’t analyze whether she should let go.
She didn’t call her friends to discuss the matter.
She didn’t do a five-step Spiritual Mind Treatment.
She didn’t call the prayer line.
She didn’t utter one word.
She just let go.
No one was around when it happened.
There was no applause or congratulations.
No one thanked her or praised her.
No one noticed a thing.
Like a leaf falling from a tree, she just let go.
There was no effort.
There was no struggle.
It wasn’t good and it wasn’t bad.
It was what it was, and it is just that.
In the space of letting go, she let it all be.
A small smile came over her face.
A light breeze blew through her.
And the sun and the moon shone forevermore . . .

IN: SHAUMBRA MONTHLY
http://www.scribd.com/doc/117417093/Shaumbra-Monthly-January-2013

Amikor eljön a Csend Ideje ...

Vannak tiszta pillanatok, amikor a csend beszél.
Zenél neked.
Csak neked.

Szimfóniaként látod a múltat és tudod, hogy nem tudsz már többet hozzáadni.
Hogy már csak variálod, már csak a dallam akkordjait játszod felváltva.

Ismételsz, szélesíted a folyamot, a folyamatot, de már nem adsz hozzá semmi újat.

Eljött a csend, a szünet, a lélegzetvétel ideje.

Először kifújod jó mélyen a levegőt.

Majd jön egy kis szünet.
Levegő nélkül vagy.
Éppen a kellemetlenségig, nem tovább.

Aztán becsukod a szemed és nagy levegőt veszel.
Mélyen, élvezettel.
Kitárod magad az újnak.
Megengedve, hogy betöltse a vákuumot.

Itt vagy.
Élsz.

Kell ennél több?

Teremtés 2.

Elengedni majd érezni a hiányt.
Az űrt.

Erővel, erőszakkal is elszakadni.
Hagyni magam eltaszítani.

Mint a ringlispílen, amikor meglöktek gyerekként.
Szabadon szállni és bízni benne, hogy azért még itt maradok.

Ott rögtön tudtam, hogy a gravitáció visszahúz.
Nem féltem.
Láttam/tudtam/TUDATÁBAN voltam
a visszahúzó erőt megtestesítő láncoknak.

Most is ez van.
Elrúghatjuk magunkat egymástól,
de a "gravitáció" visszahoz.

Sőt!
Ebből tudom, hogy valódi az, ami történik.
Hogy visszatér.

Akármennyire úgy tűnik, hogy vége van.
Vagy hogy ellöktem magamtól.
Vagy "ő" lökött el.
Nem igaz.

Hányszor játszottam/játszottuk ezt el?

Ez a lebontás szent rítusa,
a tisztulásé
amivel mindent lebontunk,
ami ebben az illúzióvilágban még elválaszthat.

A múlt hiteit, az elmúlt életekből ránk rakódott port és piszkot.
Mások nem választott lenyomatait bennünk.
A vágyakat, melyek elérhetetlenek és idejét múltak.
A jövőbe vetett bizalmat.
MINDENT, AMI NEM A JELEN.
AMI NEM VALÓDI.
Ami elfed és tompít.
Ami kiszív és elfáraszt.

Mindent, ami csak önáltatás.
Ami csak az elme, az ego játéka.


Maga a folyamat már teremtés.

Lépések sorozata, melyet az egy törvénye mozgat.

KÖSZÖNÖM, HOGY RÉSZE LEHETEK!

Elmúlt életek - 1.

Vajon hány életet kell még meglátnom?
És miért is tiltakozom ellene?

Talán, mert fájdalmat okozott.
A régmúlt fájdalmát hozta elő.

Eltoltam magamtól, átadtam NEKED.

Most újra itt van.

Már nem fáj.
Talán tényleg meggyógyult? Meggyógyítottad?

"Ezért vált le, de nem tud nélküled létezni, fogadd vissza."

Engedem, ami történik.
A szívemben vagy, a szívemben vagytok.

A SZÍV mindig bölcs(ebb).
És a test emlékezik.

Sejtjeimben létezel, együtt táncolunk.

2012. 12. 03. Kereszt-letétel

Eloldódtam.
Egy újabb szálat sikerült felgombolyítani és elengedni.

Most már ez is a helyén van ... hála ... hála!

A CSALÁD EGYÜTT VAN.

A mai fizikai túra régi energiákat hívott elő és szabadított fel.
Átengedtem magamon a fájdalmat, ami kikívánkozott a térből, a földből, a kereszteződött idővonalakból.
Már nem fáj, ha csinálom, átmegy rajtam és béke van.

Tudom, hogy kereszteket oldottam.
A sajátomat, mely össze van, volt fűzve ezzel a hellyel.

A mai nap a trianoni oldás folyománya volt, és most már nemcsak Rákóczi és Mátyás, most már Attila is JELEN VAN.

Béke és szeretet.

ÁRADUNK.

Aki voltam - a "legutolsó" aspektus

 Mindig, amikor kijelentek magamról valamit, egyúttal választok.

Váltót állítok.

Gyorsítást kérek, vagy lassítást.

További tapasztalatokat, hogy jobban megértsem önmagam, vagy kiugrást egy zárt rendszerből, mert már látom és érzem, hogy abban a rendszerben mi tartott benne.

Most is így történt.

Kijelentettem valamit magamról és máris elkezdett leválni rólam az az utolsó aspektus, amit jelen életemben létrehoztam, eddig tápláltam és aki helyettem élt.

A környezetem még vele kommunikál, minden percben kapja a muníciót, hogy újra előugorjon és folytassa, ahol abbahagyta, abbahagyattam vele.

Nemcsak mondatokat kap, a körülöttem élők tükrözik vissza nekem a benne megrekedt energiákat.

Érdekes állapot.

Kívülről mondatok, belül ugrásra készen hallom a válaszokat, én pedig figyelek és nem reagálok.

Figyelek és még mindig figyelek és még mindig, majd megszólal az, AKI VAGYOK.

Vicces.

Távolodik, levált belül ez a rész. Hihetetlen, hogy mennyire rángatott eddig.

A félelem tartotta életben.

Lehet, hogy a legmélyebb fájdalommal volt összekötődve.

Azért volt itt, mert rá kellett látnom a gyökerekre.

Most szorít egy kicsit. Nem kap levegőt, a testem jelzi, hogy itt van, megidéztem a félelmét.

Hogy nem szerethető, pedig igen.

Mindenki az.

"A szeretet hívott bennünket életre, szeretet vagyunk."

"Akkor most lélegezzünk erre egy kicsit."

Magamhoz ölelem és szeretem őt is, hiszen én hoztam létre önmagamból.

Helyettem élt idáig.

Mostantól visszatér és átadja magát annak, aki VAN.

Már nem tud rángatni.

Sokat köszönhetek neki, de "nem én voltam."

Már VAGYOK.

Hála, hála és béke.

Legfőképpen magammal.

"Végtelen szeretetemmel átölellek és soha, de soha nem hagylak el."

Mindent köszönök ...

Csendespihenő

Na. Ez is megvolt.

Volt ám érzelmi káosz itt bennem az utóbbi napokban, de kaptam segítséget és ezt nagyon köszönöm.
Nem tudom, hogy a segítség vajon tudatos, vagy inkább intuitív volt-e, de hatott.

És most már azt is értem - mert eddig én sem tudtam - hogy miért ez az új felület, az új blog.

"Szintet léptem", de ez a szintlépés már sokkal előbb bekövetkezett, csak nem voltam tudatában.
De ez így működik. Belső énünk sokkal előbb tudja, hogy merre tovább, hogy mi következik, csak hallgatni kell rá, érezni kell őt.

Mostanában mintha elhagyna az ihlet. Nehezemre esik írni, bevallom.
Bár szokássá növeltem, hogy írogatok, mégis most ez is eltűnni látszik.

Sokkal inkább vonz az ismeretlen, az eddig még ilyen mélységben meg nem tapasztalt formán túli világ, a CSEND.

Itt már nem rángat senki és semmi.
ÉN VAGYOK, sőt, már én sem.

Még nem tudom, hogy merre tovább, de azt hiszem, hogy egy kis időre most bezárom soraimat ... beljebb költözöm magamba, a csendbe, mert úgy érzem, most egy olyan részhez érkeztem utamon, ahol nagyon sok mindent lerakhatok a "múlt terheiből", hogy az ismeretlen felé vegyem az irányt ...  megszabadultam.

Köszönöm!!!