Rózsakereszt Krisztián alkímiai menyegzője - Első nap (Olvasunk és emlékezünk)

Egy este, húsvét előtt, asztalomnál ültem, s szokásom szerint alázatosan imádkozva beszélgettem Teremtőmmel, sok nagy titkon elgondolkozva (amiknek formájában a világosság Atyja az ő fenségét bőkezűen megmutatta), és drága húsvéti bárányommal együtt, szívemben kovásztalan, tiszta kenyérkét akartam készíteni, amikor hirtelen olyan rettenetes szél kerekedett, hogy azt hivém, mindjárt szét is veti a hegyet, melybe házacskám volt ásva. Mivel azonban ilyesmit nem az ördög tett velem (holott sokat bántott engem), visszatért a bátorságom, s folytattam az elgondolkozást, amíg - amire nem számítottam - valaki meg nem érintette a hátamat. Ettől annyira megijedtem, hogy nem mertem hátra nézni sem: bizalmam azonban emberi gyengeségem és a körülmények dacára sem csappant meg. Amint azonban ismételten rángatták a kabátomat, mégis megfordultam. Pompás női alak állt előttem, csupa kékség ruháját arany csillagok borították, mint az égboltot. A jobb kezében lévő színarany trombitába nevet véstek, amelyet el tudtam ugyan olvasni, de kibeszélését megtiltották. Bal kezében egy csomó, több nyelven írt levelet tartott, amelyeket, ahogyan később megtudtam, kézbesítenie kellett minden országban. 

Nagy, szép szárnyai is voltak, melyeket teljesen szemek borítottak. Szárnyra kelve a sasnál is sebesebben tudott repülni. 

Bizonyára még többet is megfigyelhettem volna rajta. Mivel azonban csak rövid ideig maradt nálam, s én az ijedségtől és csodálkozástól szinte megdermedtem, le kellett mondanom erről. Mert mihelyt megfordultam, levelei között keresgélt, kihúzott egyet, nagy tisztelettel letette asztalomra, majd egyetlen szó nélkül azonnal elment. Mialatt azonban felemelkedett, szép trombitáján olyan erős hangot hallatott, hogy az egész hegy visszhangzott tőle, s én egy negyed óráig a saját szavamat is alig voltam képes meghallani. 

E váratlan kaland után, én szerencsétlen, valóban nem tudtam, mit tegyek. Ezért térden állva könyörögtem teremtőmnek, hogy ne küldjön olyasmit, ami örök üdvösségemet veszélyeztetné, majd félelemtől reszketve odaléptem a levélhez. Nagy csodálkozásomra olyan nehéz volt, hogy ha színaranyból lett volna, akkor sem lehetett volna nehezebb. Alaposan megvizsgáltam, s azt láttam, hogy kis pecséttel zárták le. A pecsétbe vékony keresztet véstek, meg a feliratot: „In hoc signo đ vinces” (Ennek jegyében győzöl). Amikor megláttam, nagyon megnyugodtam, mert tudatában voltam, hogy a kereszt jele az ördögnek nemigen tetszene, s még kevésbé használná azt. A levélkét óvatosan kinyitottam tehát, s benne kék alapon arany betűkkel a következő verset találtam: 

Annak van ma a nagy napja, 

aki király nászát látja. 

Ha te erre születtél, 

Istentől örömre teremttettél, 

menj fel a hegyre, barátom, 

ahol három templom áll. 

A csoda ott reád vár. 



De azt ajánlom, valahogyan 

vizsgáld magad alaposan. 

Ha nem fürdenél tisztára, 

a menyegző neked megártna: 

aki még bűntől roskadozik, 

az ott könnyűnek találtatik. 

Sponsus et Sponsa (vőlegény és menyasszony) 



Így az aláírás. 

E szöveg láttán azt hittem, elájulok. A hajam égnek állt, egész testemet hideg verejték verte ki. Mert noha tudtam, hogy ez lesz a kilátásba helyezett menyegző, amit hét évvel ezelőtt látomás formájában jelentettek be nekem, amelyre oly soká és vágyakozva vártam, s amelyet végül bolygóim állásának szorgalmas méricskélésével megtaláltam, mégsem számítottam arra, hogy mindez ilyen nehéz és veszélyes kikötésekkel jár. Mert amíg azelőtt azt hittem, hogy csak meg kell jelennem a menyegzőn és szívesen látott vendég leszek, most az isteni kiválasztásra utaltak, amelyben magamat illetően sohasem voltam biztos. Így minél alaposabban vizsgálgattam magamat, annál inkább azt találtam, hogy a fejem a titkos dolgokkal kapcsolatban csak tudatlansággal és vaksággal van tele, s hogy még kézzelfogható és mindennapi dolgokat sem tudtam alapjában véve megérteni. Mennyivel kevésbé lennék én születésemnél fogva arra rendeltetve, hogy a természet titkait kikutassam és felmérjem, mivel a természet az én véleményem szerint bárhol találhatott volna erényesebb tanítványt, akire bízhatta volna drága kincseit, ha ezek alá is vannak vetve az időnek és a múlandóságnak. Így azt is felfedeztem, hogy a testem, életmódom és a felebarátaimmal szemben tanúsított testvéri szeretet sem volt még egészen tiszta. 

Úgy tűnt, hogy a test ösztöne is bennem rejlett még, mely tekintélyre és világi pompára irányult, nem pedig az embertárs jólétére. Mindig azt fontolgattam, hogyan tehetnék szert haszonra, hogyan építtethetnék mutatós épületet, hogyan juthatnék hírnévhez, halhatatlansághoz a világban, s más ilyen testi dolgokban is a sikeren járt az eszem. Különösen a három templomról adott homályos közlés foglalkoztatott. Ezt a legnagyobb fejtörés árán sem tudtam megmagyarázni magamnak. Most sem érteném, ha csodás módon ki nem nyilatkoztatták volna. Mialatt így a remény és félelem között ingadoztam, magamat állandóan vizsgálva azonban csak gyengeséget és elégtelenséget találtam (úgyhogy semmiképpen sem tudtam magamon segíteni és az említett fenyegetés miatt nagyon meghökkentem), végül is a megszokott és legbiztosabb utat választottam, s mielőtt nyugovóra tértem volna, komolyan és forrón azért fohászkodtam, hogy jó angyalom jelenjen meg Isten határozatára, és segítsen ki bizonytalan helyzetemből, ahogyan ezt azelőtt már gyakrabban is tette. Ez most is, javamra és felebarátaim érdekében valóban megtörtént, mélyértelmű figyelmeztetés és értékes oktatás képében. Mert alig aludtam el, úgy tűnt, mintha sötét tömlöcben, veremben feküdnék számtalan emberrel együtt, nehéz láncokba verve. A legcsekélyebb fénysugár se hatolt le ide. Egymás hegyén-hátán tolongtunk, mint a hangyák, s ezzel mindegyikőnk csak a másik terhét növelte. Holott sem én, sem a többiek nem láthattak semmit, mégis hallottam, hogyan próbál az egyik a másik fölé kerekedni, ha a láncai csak valamivel is könnyebbek voltak. Ettől eltekintve egyik sem volt előnyben, mert mint a szőlőfürt szemei, úgy voltunk egymáshoz kötözve. 

Hosszú ideig nyomorogtam így a többiekkel, s rájöttünk, hogy mind vakok és foglyok vagyunk, amikor hirtelen sok trombita hangja szólalt meg. Ráadásul több dobot is vertek, de olyan művészien, hogy még nyomorunkban is felvidított minket. 

Amíg ezek a hangok még visszhangzottak, a verem tetejéről valamelyest félretolták a fedőt, s egy kis világosságot eresztettek le hozzánk. Most lett csak nagy a felfordulás és a zsivaj! Mindenki tolakodni kezdett, s aki túl magasra kerekedett a többiek fölé, azt nemsokára újra a lábak alá cibálták. Mindenki legfelül akart lenni, s én sem tétováztam. Nehéz láncaim ellenére előküzdöttem magam a többiek alól, s egy kőre másztam fel, melyet sikerült elérnem. De itt is ismételten támadás ért, ami ellen kézzel-lábbal védekeztem. Mindenki azt hitte, hogy most szabadon eresztenek minket. 

A dolog azonban egészen másképpen alakult. Amikor a nyíláson lepillantó urak egy ideig derültek tolongásunk láttán, egy nagyon öreg úr csendet parancsolt nekünk. Mihelyt valamelyest elcsitultunk, a következőket mondta (ha sikerült jól észben tartanom): 



Ha az ember minden sarja 

emelkedne jó magasra, 

Anyám erejéből bizton 

annyi minden jót kaphatna. 

Ha azonban engedetlen, 

aggodalom, bú a sorsa, 

sötét éjnek örök rabja. 



De az én szerető Anyám, 

nagy baj láttán irgalmas ám, 

legszebb kincsét annak adja, 

ki a világosságot kutatja. 

De kegyelmében, s ritkán teszi, 

nem akarja fecsérelni, 

hogy ember igaznak lássa. 

Dicső ünnepre készülünk, 

s hogy örömmel ünnepeljünk, 

ma Anyánk tiszteletére 

nagy jótettet viszünk végbe: 

hozzátok kötelet eresztünk, 

aki képes megragadni, 

azt szabadon eresztjük. 

Alig hangzottak el az utolsó szavak, amikor az idős hölgy megparancsolta szolgáinak, hogy a kötelet hétszer eresszék le a börtönverem aljára, s aki megragadja, azt húzzák fel. Istenem, csak le tudnám írni, mi robbant ki erre itt lent! Mindenki meg akarta ragadni a kötelet, s ezzel csak a többieket akadályozta. Hét perc múlva azonban egy csengő jelére négyet húztak ki az első kötéllel. Én a kötélnek még közelébe sem jutottam, mert, mint mondtam, szerencsétlenségemre a fal egyik kövén álltam, a kötelet pedig középen engedték le. 

Másodszor is leeresztették a kötelet, de mert soknak láncai nehezek, karjuk meg gyenge volt, olyanokat is magukkal rántottak, akik egyébként talán rajta maradtak volna. Hát igen: sokat embert húztak le olyanok, akik maguk nem érték el a kötelet. Még nyomorunk közepette is annyira irígykedtek egymásra. Én azonban azokat szántam meg legjobban, akik olyan súlyosak voltak, hogy karjuk is kiszakadt, s így szintén nem tudtak felkerülni. Így történt, hogy az ötödik kötélig csak néhányat sikerült felhúzni. Mert mihelyt elhangzott a jel, a szolgák a kötelet oly gyorsan húzták, hogy a legtöbben egymás hegyén-hátán lebukfenceztek. Az ötödik kötél így teljesen üres volt, úgyhogy velem együtt sokan kételkedtek a megszabadulásban, s Istenhez könyörögtünk, hogy irgalmazzon nekünk, s ha lehetséges, váltson meg minket ettől a sötétségtől. Mire néhányónkat meghallgatott. Mert amikor a kötél hatodszor jött le, jó néhányan meg tudták ragadni, s amikor a felfeléhúzásnál ide-oda lengett, bizonyára Isten akarata szerint nekem is közelembe került. Gyorsan elkaptam, úgyhogy legfelül lógtam rajta. Így végül várakozásom ellenére szerencsésen kikerültem a veremből. Ennek annyira örültem, hogy nem is éreztem a sebet a fejemen, amelyet a felhúzásnál egy éles kő okozott, míg hetedszer a többi megszabadítottal együtt segítenem nem kellett az utolsó kötél felhúzásánál (ahogyan az előző esetekben is mindig így volt). Ennél az erőlködésnél aztán a vérem a ruhámra folyt, amire azonban örömömben nem is ügyeltem. 

Amikor a kötelet utoljára is felhúzták, s a legtöbben rajta függtek, az idős hölgy félretetette a kötelet, s aggastyán fiával (akin nagyon csodálkoztam) közöltetett valamit a lent maradt foglyokkal. Az rövid gondolkodás után a következőket mondta: 



Gyermekeim, amint vártuk, 

teljesült a dolog végül. 

Ezt társaitoknak szánták 

jó Anyámnak kegyelméből. 

Ne irígyeljétek őket! 

Boldog időszak kezdődhet, 

gazdag-szegény nem lesz most már, 

ember emberhez szegődhet. 

Akinek sok munka jutott, 

támogassa is a dolgot. 

Építkezést bizonyítson, 

aki sokkal megbízatott. 

Hagyjátok hát a kesergést, 

bírjatok ki néhány napot! 

Amikor befejezte, a tetőt újra rátették a nyílásra, és a tornyot lezárták. Aztán megint megfújták a trombitákat és pergették a dobokat, de nem olyan erősen, hogy ne hallottuk volna a foglyok keserves jajveszékelését, s én szánalmamban nem tudtam visszatartani a könnyeimet. Ekkor az idős hölgy és a fia beleült a készen tartott karosszékekbe, s a hölgy megparancsolta a megmentettek megszámlálását. Amikor a számot meghallotta és felírta egy aranysárga táblácskára, mindegyikőnk nevét megtudakolta, amit egy apród szintén feljegyzett. Mialatt szemügyre vett minket, úgy hallottam, hogy fiának azt mondta sóhajtozva: „Ó, mennyire sajnálom azokat a szegényeket a toronyban. Bár megengedné az Isten, hogy mindet megválthassam!” Mire fia azt felelte: „Anyám, Isten így rendelte, s nem ellenkezhetünk Vele. Ha mi mind urak lennénk, lenne minden java velünk, s mind az asztalnál ülnénk, ki tálalna hát fel nekünk?” Az Anya erre hallgatott. Nemsokára azonban azt mondta: „Akkor szabadítsátok meg ezeket az embereket a béklyóiktól”, amit gyorsan meg is tettek. Rám majdnem utoljára került sor: a többiekre nem ügyelve, nem tudtam magam visszatartani, s az idős hölgy előtt mélyen meghajoltam, Istennek köszönetet mondván, hogy akarata szerint, a hölgy által, atyai kegyességgel kivezettetett a sötétségből a világosságra. A többiek is követték példámat. Végül mindegyiknek arany emlékérmét adtak útipénznek, melynek egyik oldalába felkelő napot véstek, a másikba meg - ha jól emlékszem - három betűt: D.L.S. (Deus Lux Solis: Isten a nap világossága). 

Ekkor aztán szabadok voltunk és visszatérhettünk a munkánkhoz azzal a megbízással, hogy Isten dicsőségére szolgáljuk felebarátainkat és hallgassunk arról, amit ránk bíztak. Ezt ünnepélyesen megígértük, s elbúcsúztunk. A béklyók okozta sérüléseim miatt azonban nem tudtam elég gyorsan haladni, s mindkét lábamra sántítottam. Az idős hölgy ezt meglátta, s magához hívott: „Fiam, ne törődj ezekkel a fogyatékosságokkal, hanem gondolj erőtelenségeidre, s adj hálát Istennek, hogy már ebben az életben megengedte, hogy hiányosságaid ellenére ilyen nagy megvilágosulásban részesülj. Tartsd meg ezeket a sebeket az én kedvemért.” 

Erre újra felharsantak a trombiták, mire ijedtemben felébredtem. Csak most vettem észre, hogy mindez csupán álom volt, amely azonban annyira belevésődött tudatomba, hogy továbbra is aggódtam miatta, s úgy tűnt, mintha érezném a sebeket a lábaimon. Bárhogyan is, megértettem, hogy Isten kegyelméből résztvehettem egy titokzatos és rejtett menyegzőn, amit Isten Őfenségének gyermeki bizalommal meg is köszöntem és arra kértem, hogy továbbra is tartson meg engem az Őiránta érzett tiszteletben, szívemet naponta töltse el bölcsességgel és belátással, s ha nem is érdemlem meg, vezessen el kegyesen a kívánt véghez. 

Ezután kezdtem felkészülni az útra. Felöltöttem fehér vászonruhámat, derekamat körülöveztem a vérvörös szalaggal, amelyet keresztben átvetettem a vállaimon. Kalapomra négy vörös rózsát tűztem, hogy így hamarabb meglássanak a tömegben. Útravalónak kenyeret, sót és vizet vittem, melyeknek valaki tanácsára, akinek ezt tudnia kellett, bizonyos esetekben jó hasznát vettem. Mielőtt azonban elhagytam volna kis kunyhómat, letérdeltem, teljes felszereléssel, menyegzői ruhámban, s kértem Istent, hogy bármi történjen, jó véghez vezessen engem. Ezután Isten előtt megfogadtam, hogy ami kegyelme folytán megnyilvánul nekem, azzal nem próbálok magamnak tekintélyt és dicsőséget szerezni a világon, hanem csak az Ő Nevének dicsőítésére és felebarátaim szolgálatára használom azt. 

Ezzel az ígérettel és jó reményben, nagy örömmel hagytam el cellámat. 

forrás: http://lectorium.hu/teljes_konyvek_az_iskolairodalombol/rozsakereszt_krisztian_alkemiai_menyegzoje_1_teljes/rk1001

Életem könyve - Sting

Levél magamból magamnak

Ne felejtsd el soha, hogy miért indultál.
Hogy miért vállaltad a veszélyeket, a felejtést.
Hogy miért fordulsz most látszólag vissza.

Nem vissza van ez, hanem tettél egy 90 fokos fordulatot.
Ami eddig előtted volt, most jobbra van, és ami mögötted, az most balra.

Középen vagy, egy vékony sávon egyensúlyozol.
Azért indulsz el ebbe az irányba, mert az egyensúlyt választottad.
A középpontot választottad.
Nem engeded már, hogy húzzanak és megállod, ha taszítanak.

A vékony sáv járható.
Vannak lábnyomok és vannak darabkák.
Ezektől nem szabad megijedned.
Emlékeztetnek arra, hogy egyszerre figyelj és érezz.

Ez egy kötéltánc.
Még nem vagy magasan, de magasra mész.
Itt lenn kell tudnod megtanulni egyensúlyozni, ahhoz, hogy ne ess le, ha a táj emelkedik.
Ehhez gyakorolni kell és gyakorolni fogsz.
MIndig benne vagy, nem vagy különálló.

Minden a figyelmeden, az éberségeden múlik.

A bal és a jobb szintézise történik.
A yin és a yang.
A tűz és vízsárkány egyesül benned.

Van, aki figyel.
És van, aki tükröz.
De nem segíthet senki.
Ezt most saját erőből, saját elhatározásból, és saját kitartásból kell végigcsinálnod.

Két fal között mész, járható, de ismeretlen úton.
Hogy ne tévedj el, egyszerre kell gondolkodnod és érezned.
Az érzéseid vezessenek, de a gondolataid mutatják az irányt.
Belehelyezed magad az egyetlen lehetséges résbe, ami a szabadság felé visz.
Teremteni fogsz.
Jól gondold meg, hogy mit.
Az irány jó.

Többen vagyunk itt benned, akik már megcsinálták.
Erre is emlékezni fogsz, ahogy eddig még mindig emlékeztél és mentél tovább.

Ez most vízválasztó.
Kiléptél az illúzióból, de szeretni azért még szabad.
Eddig az érzelmeidben túlzottan voltál jelen.
Most vigyázz, hogy nehogy az intellektus elragadjon.
Ha mégis megtörténne, mindig visszatalálsz a kezdőpontba.
Lejjebb már nem tudsz esni.
Az illúziók lufija örökre kipukkadt.
Innentől sokkal tisztább, bár egyelőre borúsabb a kép.
Te fogod kiszínezni magadnak.

Szeretlek bébi és nagyon büszke vagyok rád.
Megcsináltad azt, amit csak nagyon kevesen.
Innen már bármi történik, többet tettél, mint eddig bármikor egy élet alatt.

Mindig velem vagy és veled vagyunk.
Együtt vagyunk és együtt is fogunk maradni.
Húzod a többieket és ezért nem vársz semmit.
Ne kételkedj magadban, de ha másképpen nem megy, akkor mostantól csak magadra hallgass, a külvilági üzenetekre már semmilyen formában nincs szükséged.
Azok a vissz-hagjaid és a tükörképeid.
Jönnek szépen lassan utánad.
Senki sem tudja hol vagy és mit csinálsz.
Aki tudja, nem beszél róla, mert azt is tudja, hogy hiába mond bármit, nincs itt már tanács és tanítás.
Csak önmagadban bízhatsz.

IGen, Isten képes önmagába roskadni is.
Ezt érzed időnként.
Amikor kifogy a részletezni való, mert már unalmas.

Ilyenkor vársz türelemmel.
Ahogy már megtapasztaltad sokszor.
Vagy magad teremtesz magadnak egy új világot.
Így tudod átfordítani a valóságot is abba a mezőbe, ahol már minden köréd rendeződik.
Ez már elkezdődött, folytasd.
Az ég legyen veled bébi!
A föld belőled van.

Szeretlek, figyelek éberen, soha-de-soha el nem hagylak.

A testről

A test maga tökéletes.
Egy hatalmas csillagvárosként képzeld el.
Vannak benne bolygók, naprendszerek és galaxisok.
Kisebb és tágabb rendszerek.
Ezek egymásra épülnek és csodálatos harmóniában, tudatuk által vezérelve szolgálják azt, aki náluk több.
Téged.

Felébredt tudatként nincs más dolgod, mint hagyni a harmóniát működni.
A betegség éppen ebbe a harmóniába való beleavatkozás.

Egy rossz gondolati, vagy érzelmi vákuum mellékterméke.
Egy szakadás az áramlásban, melyet a tudat, a testtudatot magában foglaló tudat még öntudatlan mozgása okoz.

Felelős vagy a testedért.
Ez az első lépcső.
Most, hogy átérzed, hogy milyen tudati síkok vannak "alattad" és "feletted", itt az ideje, hogy felelősséget vállalj mindazért, ami benned van. Amit Te mint felébredt tudat, magadba foglalsz.

Ez nem más, mint az, ahogyan teérted is felelősséget vállal az a tudat, melyben teljes egészében benne vagy.
Akit érzékelsz és akinek mozgását követed.
Aki alkímiai módszerekkel önnön bölcsességét nemcsak sugározza, de meg is osztja veled.

Ez mindig is így volt, csak felébredésedig zárt voltál.
Felébredésed kinyílás és beengedés.
Most már nyitott vagy.
Éppen úgy, mint a sejt, vannak apró rések a falaidon, ahol a megfelelő méretű információk be tudtak jutni.

Most e sejtfal annyira elvékonyodott, hogy nincs már szükség résekre.
Maguk a rések vékony hártyával begyógyulnak, hogy átadják helyüket a teljes felületen való befogadásnak, mely befogadás egyúttal megtartás és újjáalakítás is.
Hogy létrehozz önmagadon belül, de a téged tápláló tudat átérzésével egy új, egy magasabb szintű belső világot.

A fizikaiban ez úgy nyilvánul meg, hogy képes vagy önmagad köré saját világot építeni.
Nem akarattal és nem vágyálmok kivetítésével.
Hanem a gravitációnak megfelelő törvényszerűséget, a mágnesességet használva azáltal, hogy megéled magad teljes egészében és ezáltal középpontként energiáidat folyamatosan sugározva magadhoz vonzod azt, ami a "tiéd", ami veled egy és ami téged háttérként kiemelve megtart és harmóniába hoz.

Áldás és béke a világodon ... légy olyan mint mindig. Adonai.

Jelenlét ...

Egy csodálatos részlet ... szinte minden benne van.
Az utolsó illúzió - Tolle

"Jelenlét: önmaga tudatában lévő tudatosság. Tudatosság, ami ismeri önmagát."

Két lábbal a földön

Két lábbal a földön járok. Megérkeztem?

Eddig hajlamos voltam szállni és ha nem vigyáztam, elszállni ...

Férfi részem szerencsére célirányos.
Érzem őt és egyre többször engedem át az irányítást.

Na, nem kell megijedni. A bennem élő férfi részről beszélek.

Érdekes, hogy mennyire más a világ a férfi számára.

Nem mindig értem, eleinte, és még most is sokszor, ellenállok.
Ugyanazt akarja, csak másképp.
És ez a "másképp" női szemmel érthetetlen.

Ki kell ilyenkor szállnom ebből, vagy inkább, teljesen nővé kell válnom anélkül, hogy érteni akarnám. Csak elfogadni és kész.

Hiába, a teremtő a céltudatosságot és a koncentrációt a férfiba helyezte.
Mi nők csak követni, engedni tudjuk ezt.
Tanulhatjuk, de ebben mesteriek csak a férfin keresztül lehetünk.
A belső vezetőnkön keresztül, ha úgy tetszik. Aki nőnél férfi, férfinál nő.
Mellesleg ez a teremtés egyik leghuncutabb tréfája.
 ---

Elkanyarodtam egy kicsit, szóval két lábbal a földön.
Az anyagban, mert hát ott vagyunk, vagy mi?
Igen, hidat verünk, most először érzem, hogy tényleg.
Ez már komoly. Komolyabb, van benne minden.
Minden dimenziót érint és hosszabb táv.
Nem ma és holnap.
Lehetőségek megnyitása fizikai szinteken is.
Szellemi szinten pedig a fogalmi rendszer bővítése.
Régi és új találkozása.
Találkozás.
Egy szenvedély és kívánság újraéledése.
Valamiféle küldetés ...
Nagy szavakat nem akarok, de valami ilyesmi formálódik.
De most megfogadom a tanácsot.
Hagyom érni és érlelődni, a beindult energiákat visszaforgatom és keringetem.
Nem csepegtetem el, ahogy eddig.

Nem tudom, hogy mikor jelentkezem újra, bármi lehetséges.
Addig is szép napokat mindenkinek.

Teremtésre fel!
Éljen az Alkímia!

Gondolatok egy "elmés" írás kapcsán ...

Nincs senkire, semmire szükséged, amikor ÖNMAGAD vagy.
JELEN VAGY és ez elég.
Nincs szükséged magyarázatokra, gondolatokra, érvelésre.
Nincs szükséged másra, a másikra.
Nem vágysz semmire, csak vagy.
ÉLED MAGAD.

Minden más, illúzió, vagy talán még jobb, ha azt mondom, fantazmagória.
Elmejáték, trükk, amivel elméd magába szív.
Jön egy gondolat és Te erőt adsz neki azzal, hogy gondolkodsz rajta.
Engedd el, engedd inkább el.

Sokszor a csatornázások is elengedett részeid üzenetei.
Amikor érvelnek, gondolkodnak és megmondják neked a tutit.
Hogy hogyan élj, és hogyan kell élned.
Ne higgy nekik!

A SZELLEM SOHA SEM MONDJA MEG, HOGY MIT CSINÁLJ.
NEM MONDJA, HOGYAN ÉLJ.
Ő CSAK VAN.
TANÚ.
TANÚJA ÉRZÉSEIDNEK ÉS ÉLETEDNEK.
VALÓDISÁGOD SZERINT ÉRZÉKELED A JELENLÉTÉT.

Nem lehet kierőszakolni őt.
Nem lehet erőszakkal és akarattal közel hozni hozzád.
Engedd el, amit elvársz és engedd be, ami érkezik.

A LEGEGYSZERŰBB MŰVELETEK A LEGNEHEZEBBEK.

Nincsenek szabályok, nincsen semmi.
Amit másoknak tanítasz, az börtönöz be, ha nem valódi.
Vagy azért, mert azonosítod magad egy szereppel, vagy azért, mert olyan szabályokat alkotsz, melyek számodra is pusztítóak.
Törvényt, ha ember mond, ítélkezik.

ISTENI TÖRVÉNY NEM NYILVÁNUL MEG KÖZVETLENÜL, DE ÁTHAT MINDENEKET.

És végezetül, egy kedvencem ... ő sem "tanít", "csak" VAN.

A "bolygó" megmentése - felébredésed által történik - Mooji

Ismerős gondolatok ... megfelelő tolmácsolásban.

Minden Veled kezdődik.

Van magyar felirat, csak egy kattintás.

Női tanító ... ?

Érdekes részlet.
Ez a kérdés engem is hosszú ideig foglalkoztatott.
A japán történet ... érdekes ... talán vannak is visszhangjai, lenyomatai bennem.

A válasz már ismerős.

MIndegyekvagyunk ... hihi

Leckék az életről ... és a halálról

A megértés szikrái - Szerelem

Mindig, amikor befelé fordulok, megkapom a válaszokat, egységbe rendeződik minden.

Megszabadulás és elengedés ... a Szerelem végtelensége.

Most Osho mutatott utat. Köszönet neki érte!

"Az átlagos elmeállapot számára nem lehetséges az, amit én szerelemnek hívok. Az csak egy nagyon egységbe rendezett lényben történhet meg. A szerelem az egységbe rendezett lény működése. Nem romantika, köze sincs ezekhez a buta dolgokhoz. Egyenesen az emberhez megy, és belenéz a lelkébe. A szerelem tehát a másik ember legbensőbb lényéhez való vonzódás - és ez egész más. Minden szerelem képes idáig növekedni, sőt, minden szerelemnek idáig kellene növekednie ...

Nem a szerelem tehát a kérdés. A tudatosságod a kérdés. Az egész nem más talán, mint egy helyzet, amelyben tudatosságod növekedhet, és éberebbé válhatsz saját magaddal kapcsolatban. ...

A szerelemnek három dimenziója van.

Az egyik állatias, ez csupán vágy, fizikai jelenség. A másik emberi, magasabb szintű a vágynál, a puszta szexualitásnál. Nem csak a másik kihasználásáról szól. Az első csak kihasználás, a másik fél csak eszköz az első dimenzióban. A másodikban a másik nem eszköz, hanem egyenrangú fél. Ugyanannyira cél önmagában, mint te, a szerelem pedig nem kizsákmányolás, hanem lényetek, örömötök, zenétek, életetek tiszta költészetének kölcsönös megosztása. Osztozás és kölcsönös. Az első birtokló, a második nem birtokló. Az első gúzsba köt, a második szárnyakat ad.

A szerelem harmadik dimenziója pedig az isteni; amikor a szerelemnek nincs tárgya, amikor a szerelem már egyáltalán nem kapcsolat, amikor a szerelem létállapottá válik. Egyszerűen szerelmes vagy - nem egy konkrét személybe, hanem egyszerűen a szerelem állapotában vagy, úgyhogy bármit teszel, szerelmesen teszed; bárkivel is találkozol, a szerelemmel találkozol. Még ha egy sziklát érintesz is meg, úgy érsz hozzá, mintha a szerelmedhez érnél; ha fákat nézel, a szemedben ott csillog a szerelem. ... " (Osho)

Ez a folyamat ... kaptam hozzá tanítómestereket.
Köszönöm a sebeket is, már értem, hogy miért is történt és történik mindez így.

"Őrizd meg sóvárgó lángolásodat, tüzedet; ne veszítsd el a szívedet. Az a sóvárgás spiritualitásod csírája. Sóvárgásod a létezéssel való egyesülés kezdete. ... Örülj neki, hogy nem lehetséges a fizikai szinten találkozni. Másképp a szerelmeseknek nem lenne módjuk az átalakulásra." (Osho)

"... együttlétetekben legyenek távolságok.

És a mennyek szellői táncoljanak kettőtök között.

Szeressétek egymást, de a szeretetből ne legyen kötelék:

Legyen az inkább hullámzó tenger lelketek partjai között."

(Khalil Gibran)

Maszkok és pajzsok

Maszkokkal és pajzsokkal járunk a világban. Magunk elé tartva óvjuk legbelsőbb lényünket, lényegünket.
E pajzs megvéd attól, hogy minden pillanatban megsebeződjünk, hogy félnünk és reszketnünk kellene a többi embertől.

E pajzsok és maszkok ittlétünket teszik lehetővé. Nélkülük esélyünk sem lenne az életben maradásra ebben a sűrű közegben. Védenek, de közben elnehezítenek.

Az első felismerés, hogy pajzsot és maszkot tartok magam elé, akkor következik be, amikor valaki átlát rajta és meglát engem, a valódi lényemet. Ezt onnan tudod, hogy megtörtént, hogy mélyből jövő fájdalom és zokogás lesz úrrá rajtad. Találkozol valamivel, megérint valami, amit addig még nem érzékeltél. A feltétel nélküli elfogadás és szeretet.

Ez Krisztus, nem tudom másképpen leírni neked és talán nem is lehet. És nem a vallás által lefoglalt és túlmagyarázott, képeken megjelenített Krisztusra gondolok. Nem. A Gondolatra, az Érzésre és a Szellemre, ami ebben az egy szóban benne rezeg. A MINDENRE, ami akkor jön el hozzád, amikor készen vagy a találkozásra.

Az EGYLÉNYEGŰSÉG, a feltétel nélküli szeretet bolygóján vagyunk, itt élünk, miközben pajzsokat és maszkokat tartva magunk előtt úgy csinálunk, mintha élnénk. E maszkok és pajzsok megakadályozzák, hogy egymással szívünkben összekapcsolódjunk, hogy érezzük egymást és egyet gondoljunk. Mert a maszk és a pajzs önálló életet él helyettünk.

Vedd észre kérlek, hogy nem vagy azonos azzal a szerepeddel, amit játszol, amit mások várnak el tőled és amit nap-mint-nap óriási erővel és kitartással felépítesz magad köré. Minden reggel, minden egyes felébredés után újra és újra, erőfeszítéssel, vagy anélkül, lehet hogy már csak gépiesen és belealudva a folyamatba, de megengeded ennek a maszknak, hogy helyetted létezzen.

A Mester attól mester, hogy tudja és érzékeli, hogy pajzsot és maszkot húzott, hogy tudja hogy ő választja azt ki és veszi magára és hogy van neki jónéhány, hogy kedve szerint váltogathassa. Attól Mester, hogy képes kinézni e maszk mögül és képes látni téged a maszkodon túl. Nem téveszt össze a maszkoddal és nem engedi, hogy maszkja szerint ítéld meg.

Ha lehet, könnyű maszkot és egyszerű jelmezt válassz. Nem fontos, hogy cifra legyen, hogy látható legyen, a lényeg az, hogy Te jól érezd magad benne. Mivel már tudod, hogy ittlétedhez szükséges egy pajzs, különben a körülötted lévő energiák összenyomnának, válassz olyat, amit könnyen tudsz hozni-vinni magaddal és nem okoz nehézséget az sem, ha egyszercsak láthatatlanná válsz általa. Tulajdonképpen ez a legjobb. Láthatatlanul jelen lenni és tenni a dolgodat.

Jeshua képes volt maszk és pajzs nélkül közlekedni a világban, megengedte, hogy rajta keresztül a LÉNYEG közvetlenül tevékenykedjen. Azok, akiket e LÉNY rajta keresztül megérintett, sorra dobták el, vették le maszkjaikat. Amíg JELEN VOLT TESTBEN IS, e maszkok nem voltak szükségesek, hiszen a maszk mögött lévő EGYÉNISÉGEK közvetlenül érintve, ezáltal táplálva voltak a legfőbb kegyelemmel és szeretettel. Eltávozva a bolygó sűrű felszínéről e maszkok újra előkerültek, igaz talán megszépülve, de előkerültek, hogy újra óvják az EGYÉN-t, aki még nem képes önállóan átlényegítené testét e krisztusi LÉNY által.

Az EMBER azért jött e földre, hogy KRISZTUSSÁ váljon, hogy testét-lelkét ráhangolja és átrezegje e Krisztusi LÉNY teste, hogy benne létezve e földet minden világok egyik legszebbjévé és legváltozatosabbá tegye a SZERETET magjaival. Ezért VAGYUNK itt. Csak ezért.

Most, hogy a legsötétebb órákon már túl vagyunk, e feladat minden egyes emberi lény számára itt van, és maszkban vagy anélkül, de mindenki felvétetik e legmagasabb-ba, hogy e LÉNY az eltelt idők minden tapasztalatával együtt legyen TELJES.

VÉGRE

Megértettem. Végre, végre ... ez is belesimul a mintázatba, amit tőled kaptam.

Igen, le kellett válnom rólad.
Mert kapaszkodtam.
Akkor is ha fájt, ha úgy éreztem, mintha a kezemet is levágnám ... el kellett engedjelek.
És Te nem löktél rajtam nagyot, csak egy kicsit, de kellett ez, tudom.
Éreztem, hogy fáj, de már értem ...

Ez az út. Az egyetlen helyes út.
Csak ezen keresztül juthattam el önmagam mesteriségéhez.
A Mesterem nélkül.

Kapaszkodásom azt jelentette, hogy még mindig nem bízom eléggé magamban,
még mindig nem hiszek eléggé és hogy
még mindig másra szeretném bízni magam.

És ezzel az erőmet, a bizalmamat és a hitemet beléd, az általam rólad látott képbe helyeztem és nem magamba.
Pedig erre az erőre, bizalomra és hitre MAGAM-nak van leginkább szükségem, neked nincs és soha nem is volt.

"ÉS AMIRE NINCS TÖBBÉ SZŰKSÉGED, RÖGTÖN MEG IS KAPOD."