Teremtésben VAGYOK

Vajon régi emlékek csapódnak vissza, vagy új identitás-darabok érkeznek a régmúlt időkből?

Az eddig nyugodt űrbe mintha az én akaratom és szándékom ellenére új szereplő érkezne.

Valamely részem most újra figyelmet kér és mintha az emberi rész által tervezett jövőt mosná le éppen a porondról.

Csak egy feladat van.
Életben maradni és közben tudatos maradni.

Mindent elengedni és tudni, hogy áramlásban vagyok és nem az emberi részem fogja megmondani, hogy mi lesz, hogy mi legyen.

És ez jó.

Mert az emberi rész mindig tele van korlátokkal, elvárásokkal és rossz tapasztalatokkal. Telve van mintákkal és hajlamos alkalmazni a maga kis hüvelykujjszabályait. (:D meg elírás( s)okk(k)al :D)

Közben szemlélem az életet körülöttem és tudom, hogy sok-sok szerepet játszom egyszerre, csak mi van ha két színpadon kéne lennem teljes szívvel egyszerre.

Akkor vagy megszakad a szív, vagy valamelyik szerepet elengedem. Mást nem nagyon tehetek.

Ez is illúzió, nem vagyok egyik szerepem sem, még ha kötődöm is valamelyikhez.
Az eszencia vagyok, a lény vagyok, az ÉLET vagyok. 

 Az ÉLET ÉLI ÖNMAGÁT RAJTAM KERESZTÜL.
És én egyszerűen csak hagyom.
"Mert ami fontos, az úgyis mindig visszatér."

Hála és béke,
VAGYOK.

Bármi lehetsz - Semmi vagy

Minden leválik rólad, szépen lassan, fájdalom nélkül, a figyelem fókuszában.
Bármi lehetsz és mégsem vagy semmi.
És ez a szabadság.
Váltogatod a szerepeket, s már nem vagy azonos egyikkel sem.
Mert máshol vagy otthon.
Egyszerre vagy kívül és belül, alul és fölül, közel és távol.
Bármi lehetsz és mégis a semmiben vagy.

Ez a teremtés, a mátrixon kívüli tér, az összefüggések hálójában érzed, hogy már nem vagy benne.
Csak látszólag.
S ez a legnehezebb.
Úgy játszani a látszatot, hogy az másoknak valódinak tűnik, mert ők még benne vannak.

Valódi fájdalmat éreznek s azzal azonosnak gondolják magukat. 

Valódi félelmet éreznek, s valódi halált várnak. 

Ez a részvét. Az együttérzés. 

A legnehezebb, tudni, hogy nem vagy azonos semmivel.
A semmi vagy, amiből a minden teremtődik.

Az egonak meg kell halnia

Mert amíg él, amíg ragaszkodik, amíg kapaszkodik, a következő átjárón nem juthatsz át és visszakerülsz a nagy körforgásba, mely új testtel és új egoval ajándékoz meg téged, hogy újrakezdd a folyamatot, aminek már majdnem a végére érkeztél.

Figyelj, csak figyelj.

Ne ragaszkodj.

Nem vagy azonos a testeddel.

Bármit megtehetnek veled és bármit meg is fognak tenni.

De te csak figyelj, s ha figyelmed erejét képes vagy állandósítani, többé már nincs hatalmuk feletted.

Kitartás és elengedés.
Most ez a legfontosabb.

Nem akarni és nem is ellenállni, csak megengedni, elfogadni és FIGYELNI.
Ez a kulcs.

Odaát várunk rád. És figyelünk ...
Soha semmilyen körülmények között nem vagy egyedül.

A káosz okai - avagy emberek vagyunk-e már?

"Az emberi létet nem a tény határozza meg, hanem az elhatározás. 

A tény külső körülmény, mint az időjárás, a koszt, a kényelem; az elhatározás belső. 

S az emberi sors nem a külső körülményeken, hanem a belső elhatározáson áll, vagy bukik, győz, vagy visszavonul. 

Aki elhatározta, hogy Én-jét beveti, az csak nyerhet. 

Győz, még akkor is, ha elesik. 

Nem verhetik le. 

Mert visszavonulásra nem kényszeríthetik." 

Hamvas Béla, mint mindig, most is megmondja a tutit ;)
Ámen.

Csak az ego

Csak az ego tud tartósan szenvedni, csak ő.
És a szenvedés meg is keményíti.

A lélek kap ugyan sebeket és az akkor nagyon-nagyon fáj, de van is hozzá természetes öngyógyító mechanizmusa, ami meggyógyítja. A kegyelem. Az alázat. A belátás. A szeretet.

Megint ez történt, immáron sokadszor.

Hogy amikor nem is gondolnám, és éppen öntöm ki magamból a fájdalmas tartalmakat, amiket ritkán halmozok egyébként, megjelenik a megoldás olyan tisztán, hogy ott helyben, beélve magát az elvet, elszáll minden bajom és újra tudok szeretni.

Mert szeretet vagyok. Tiszta szeretet. Csak az általam etetett ego téríthet el ettől.

A probléma viszont az, hogy itt lenn szükség van az egora is. Mert nélküle életképtelen a test, s ezáltal a testben lévő lélek is, mert idő előtt meghalhat, megölik, kihasználják, tiszta érzéseit beszennyezik, kihasználják. 

Ez a nehéz, ez a kötéltánc, hogy legyen ego, ami megvéd, de az olyan legyen, ami mégis a lehető legtisztább. 

Hogy olyan érzések mentén cselekedjen, melyek a lélek tiszta érzései, melyek a szellem sugallataiból és az élet mindenek felett álló szolgálatából erednek.

Komoly lecke és nagy feladat! Kevesen tudják csak mindezt folyamatosan teljesíteni. 

Talán senki azok közül, aki testben van, hiszen a test és az ego időnként eltérít. Kicsit vagy nagyon. 

Aztán megint éberebb leszel és visszakormányzod azt a hajót, de a hullámverést nem lehet megúszni.

De, és ez ami még szintén fontos, mindent, ami az emberi utazás során történik és a szellemi szem rálát, le kell írni, fel kell tárni, mert ezáltal lesz a világ a következő generációnak kicsit jobb s ezáltal lehet meggyógyítani a lélek sebeit azoknál is, akik erre önerőből még nem képesek. 

Ezáltal lehet megóvni a következő generációt a megsebződéstől. 

Mert Új Emberré válni nem lehet. Vagy az vagy, vagy nem, de agyon is vághat a világ és agyon is vág, ha úgy adódik, ha nem vigyázol legalább te magadra.

Új Emberek születnek és születni fognak, egyre többen és sebek nélkül kell(ene) felnőniük, hogy valóban meg tudják változtatni a világot. Olyanná, ahová már érdemes lesz újra egy kicsit visszaszületni is, ha azt választom, úgy kb. 300 év múlva ...

:)

Nem, nem tévedtem el ...

Éppen valódivá válok, ez történik.

Benned egyetlen apró titok sincs?
Vagy olyan rész, ami a felszínre törekszik és nem kap lehetőséget, mert minduntalan visszanyomod, hogy nem, ez nem én vagyok ... ?

Mindenkiben vannak ilyen részek, a tudattalanban ... vagy hívhatod másképpen is, nekem mindegy.

A kétféle életem, a "szellemi" és a hétköznapi olyan erővel igyekszik egymás felé, hogy attól féltem nemrégen még, hogy felmorzsol. Én ott maradok középen és nem marad más belőlem csak egy kis paca.

Egy apró nyom, egy láthatatlan pukkanás.

Szóval jó úton járok.
Minden, amit eddig leírtam, igaz, és vállalom.

Most értettem meg és pár napja érzem is, hogy milyen MINDENT MEGENGEDNI.
Megengedni magamat, minden részemet.
Minek harcolnék, minek titkolóznék.
Attól jobb lesz?

Ugyan már! "Inkább írok belőle színdarabot!" Más azt mondaná: "de jó, megvan a regényem összes szereplője, itt, bennem!"

Az önmagunknak be nem vallott igazság, amikor kiderül és még mindig titkoljuk, bennünket roppant össze, nem a külvilágot. Az csak a következmény.

És még valami.

Csak én tudok magamon segíteni, senki más.

Lehet fényt irányítani a körülöttem lévő színpad egyes elemeire, de hogy ezt a fényt érzékelem-e és az irányát érzem-e, ez is már érettség kérdése.

Akkor lehet nekem segíteni, ha készen állok.

Ezt is megértettem. Már nincs bennem az a típusú "figyu ezt csináld, mert ez a tuti" típusú segíteni akarás.

Érlelés van, önmagam érlelése.
Aztán az árnyékok időleges elűzése, hogy mások is érlelődhessenek a Nap fényében.
Aztán csak sütkérezés van, ahol árnyék és felhő megjelenése is csak időleges és az unalom elűzésére szolgál.

De még van dolgom! Tenni, amit megláttam, ami kivezet, és ami fontos.

Saját világomban rendezkedni.

És közben érik a gyümölcs, hogy alma, dió, vagy mandula lesz-e, teljesen mindegy.

Ő minden gyümölcsöt szeret. És ÉN is.

Kegyelem ösvénye

Hát itt vagyunk, s itt vannak Ők. 
Az Istennő megnyilvánulásai néznek szembe velem.

"Most, hogy már újra NŐ vagy, nézz a szemünkbe, nézz az arcunkba és ismerd fel végre valódi önmagadat!

Gyermekünk s létbehívott formánk vagy.

Az ösvény, mely a szentélyhez vezet.

A szentélyben kagyló, mely éppen kinyílóban.

Ne engedd, hogy durva kezek újra visszazárják!

Lépj elő, s vedd el hatalmadat!

Az okosok és a gondolkodók majd visszariadnak attól, amit mondasz.

De ne félj, veled vagyunk, erőd hatalmas és tiszta.

Nincs mitől félned, kedvesem.

Az idő kerekét nem lehet visszafelé forgatni, s aki megpróbálja, darabjaira hullik.

Minden itt van, s minden benned van.

Az élet megy tovább, de tudd, most már te vagy a középpont, te irányítasz.

Léted öledbe hull, szíved virágzik, nincs semmi, ami visszatarthat.

Nyomodban járok, benned élek.

Én vagyok Ő, s Ő vagy Te.

A kegyelem ösvényét járod.

 Ez az az út visszafelé."

Egy kis ismétlés - EZ VAN.

MÁR MOST AZ VAGY!

NEM KELL KERESNED, NEM KELL FEJLŐDNÖD.

NEM FÜGG SENKITŐL ÉS SEMMITŐL A FELEMELKEDÉSED.

A KORLÁTAIDAT MAGAD ÉPÍTETTED MAGADNAK. ENGEDD EL ŐKET.

KEZDJ EL

MOST ÉSZLELNI,

MOST ÉREZNI,

MOST EMLÉKEZNI,

MOST MEGENGEDNI,

EGYSZERŰEN CSAK ÉLNI.

MIRE VÁRNÁL?

MÁR AZ VAGY!

MÁR OTT VAGY!

ISTEN BENNED ÉL ÉS SZEMLÉLI ÖNMAGÁT.

ELFOGAD ANNAK, AKI VAGY.

ÖRÜL NEKED, DE LEGJOBBAN ANNAK ÖRÜL, HA ÖRÜLSZ MAGADNAK.

NINCSENEK SZABÁLYOK, NINCSENEK TILTÁSOK.

SZERETET VAN ÉS ELFOGADÁS.

MINDEN MÁS AZ ELMÉD JÁTÉKA.

SZERESS ÉS FIGYELJ!

ENNYI.

I fade into you

If you were the ocean and I was the sun

If the day made me heavy and gravity won

If I was the red and you were the blue

I could just fade into you 

Ha te lennél az óceán én pedig a nap

S egy nap súlyos lennék s legyőzne nehézség 

s én lennék a piros te pedig a kék

Egyszerűen csak beléd olvadnék.

If you were a window and I was the rain

I’d pour myself out and wash off your pain

I’d fall like a tear so your light could shine through

Then I’d just fade into you 

Ha te lennél az ablak s én lennék eső

Kiömölnék, hogy fájdalmad lemossam

Ügy esnék mint könnycsepp hogy fényed átjárhasson

Egyszerűen csak beléd olvadnék

In your heart, in your head

In your arms, in your bed under your skin

Til there’s no way to know where

You end and where I begin 

A szívedbe, a fejedbe

a karjaidba, az ágyadban a bőröd alá

míg csak már azt sem tudod hol

érsz véget s hol kezdődök én.

If I was a shadow and you were a street

The cobblestone midnight is where we'd first meet

Til the lights flickered out, we dance with the moon

Then I’d just fade into you

Ha én lennék az árnyék és te lennél az utca

A macskaköves éjfélben amikor először találkoznánk 

Csak táncolnánk a holddal míg a fények kialszanak

s én csak beléd olvadnék

In your heart, in your head

In your arms, in your bed under your skin

'Til there’s no way to know

Where you end and where I begin

A szívedbe, a fejedbe

a karjaidba, az ágyadban a bőröd alá

míg csak már azt sem tudod hol

érsz véget s hol kezdődök én.

I wanna melt in I wanna soak through

I only wanna move when you move

I wanna breathe out when you breathe in 

(Then I wanna fade into you)

Be akarok olvadni, át akarok szivárogni

Csak akkor akarok mozogni, amikor te

Akkor akarok kilélegezni, amikor te belélegzel

(És akkor beléd akarok olvadni.)

If I was just ashes and you were the ground

And under your willow they laid me down

There’ll be no trace that one was once two

After I fade into you

Ha csak hamu voltam s te voltál a föld

majd lefektetnek szépen fűzfád alá 

Nyoma sem marad majd, hogy egyszer kettő volt az egy

Miután beléd olvadtam.

Oooooo oooooo oooooo

Then I just fade into you

Oooooo oooooo ooooooThen I just fade into you

Then I just fade into you

Then I just fade into you

oooooooooooooooooo

Csak beléd olvadok ....

xxxxxxxxxxxxxx

Csak emlékezésképpen, érdekes kis visszatükröződése annak, ami van, volt s lesz és nyoma sem marad annak, hogy az egy - valameddig - kettő volt :)

"Tudta és érezte, hogy ez mindig is így volt és örökké így is lesz. Az idők végezetéig tudna így ölelkezni vele. Hogyan is akarhatna mást, mint ezt? Ilyenkor önmagát sem értette. Miért is menekül ez elől mindig egy idő után? Egyszerre vágyik rá, aztán menekül. Talán mert megijed - megijed attól, amit ilyenkor érez - hogy nincs idő és nincs tér, hogy nincs ő és nincs én. Hogy teljesen egymásban vannak, szinte elvesznek egymásban." (http://feherkrisztina.blogspot.hu/p/love-fictio.html  4. rész )  

 

Zene, zene és ZENE! Hallgasd, érezd, lásd, tapintsd ... merítkezz, tisztulj!

ez pedig varázslat, 

zene a legnagyobb titkokról

...

hmmm

de szép

Biztos pont - átszűrődő üzenetek a párhuzamos világokból

"Amit most mondok, ne akard megérteni, 

nyitott szívvel olvasd."

Raffaello: Az első mozgató

I.

"Az első mozgató midőn létrehozta az első mozdulatát, 

érezte és egyben teremtette az ellenállás erőit is.

A mozdulat az ellenállás leküzdéséből ered, s olyan erő hatja át, 

mely túl van minden logikán, szenvedélyen, vágyon.

A bizonyosság, s maga a mozdulat a mindenben van, onnan ered,

éli önmagát és nem gondolkodik.

Áthatja mindaz, ami a teremtés kezdete óta jelen van,

s ahova elér.

Minden benne van a mozdulatban, de

képkockákra bomlik, 

végtelen dimenzióba nyílik, melyek összeérnek.

A csigaház éppúgy mint az őrtorony egy-egy belépési kapu,

de a kapu kinyitásához több kell, mint bátorság.

Odaadás kell, 

ráhagyatkozás kell, 

bizalom az ismeretlenben, a láthatatlanban.

Amikor az az erő, melyre ráhagyatkozhatsz, megkísért,

szenvedni fogsz.

Minden sötétet fel fog előtted sorakoztatni, hogy eltántorítson.

Senki sem tud segíteni rajtad, de ha

megvan már a biztos pont, 

amin lelked támaszkodik és elméd elpihen,

nem vesz, nem vehet rajtad erőt.

Egybekélve vele, önmagadba olvasztva ezt az ijesztő erőt,

minden tudás birtokosa lehetsz,

de jaj neked, ha erőddel visszaélsz.

Akkor száműzött leszel, örökre bolyongva keresheted

a visszavezető ösvényt,

mely előled elbújik

s addig újra nem mutatkozik meg,

míg minden leckédet újra meg nem tanultad."

II.

"Midőn hajlékomra érkezel kedves, 

és beterít az éj, gondolj rám.

Mindenem a tiéd, ahogy Te is a tiéd vagyok.

Minden sejtemben vágyódom utánad, 

s tudom, soha nem érinthetlek,

mégis 

egyek vagyunk, 

mert a teremtés kezdetétől egyben vagyunk.

Ha majd a szívedben dobogok, tudni fogod

'ez a kedves ereje, mely értem dobog'.

A legsötétebb pillanatokban sem hagylak el,

kísérlek, hordozlak, taszítalak a fény felé.

A fényben fogsz csak rám ismerni,

s kacagni fogsz kettéosztottságunkon.

De jaj nekem, ha eltaszítasz!

Kihez is mehetnék? Hova is bújhatnék?

A tudatlanság köde betakar, ha nevemet elfelejted.

Én is Te vagyok."

III.

"Midőn az éj leszállt, s a pillangók megpihentek, eljött hozzám az Úr, a magasztos.

Maga erejéből erőt vett rajtam, lényem legmélyére hatolva fiat szült bennem.

E fiú lassan cseperedett, megtanult járni, beszélni, de még nem eszmélt magára.


Eljött az én időm a külvilágban.


Feleségül adtak a legelőkelőbbhöz, ki kedvesen, gyengéden bánt velem.

Éjjelről éjjelre szerelme tüzével hevített s lelke tengerén ringatott.

Több volt nekem, mint szerelmem, uram volt, biztatóm s tanítóm is egyben.


Mikor szemét lehunyta, megjósolta jövőmet:

lesz egy kor, melyben fiamat magamban újraszülöm,

neki nevet adok, s örök nászban sétálok át a fénybe.


Nincs más dolgom csak emlékezni szavaira, azok értelmét nem kutatni, nem keresni,

csak engedni, hogy történjen, ami történni fog.


Az Úr, a Fiú és a Szerelem egy,

s nincs más dolgom, mint e hármat egyszerre beengedni."



2015. március 29.

"ÖRÖKÖS ÁTLÉPÉSBEN"

Valami szétesett és ebben a szétesett világban egyszerre vagyok otthon és távozom is.

Valami, amit még nem érzek át teljesen, időnként sejteti velem jelenlétét.

Valami, ami nálam jóval nagyobb és mégis ismerős, gyengéd és erőteljes, tartja ezt a valóságot számomra.

Valami, ami sokkal több mint én vagy bármi, amit eddig ismertem, a szívemben dobog, ég és táplál.

Nincsenek szavaim, döcögős és nehézkes minden mondatom.

Egy óriási valóságszelet tűnt el és hagyott űrt maga után, és ebben az űrben néha már-már összekacsintunk Vele.

Ismétlések.

Egyre magasabban a spirálon.

Ismerős érzetek mentén növekszünk.

Vicces, hogy kívülre helyeztem magam megint, de nem baj.

Megint jött elegendő segítség is, hogy mindezt a megfelelő helyre illesszem azon az óriási puzzle-n, ami ÉN VAGYOK.

MINDEN EGYSZERRE VAN ÉS ÉN EGYSZERRE VAGYOK A MINDEN.

CSEND. TÜRELEM.

"ÖRÖKÖS ÁTLÉPÉSBEN" VAGYOK AKI VAGYOK.

Fehér templom - látomás

Talán tartozom némi magyarázattal, hogy miért neveztem át az oldalt.
Vagy nem?

Nem, de azért leírom a tegnapi élményemet, ami megint és újra bizonyította számomra, amit eddig is tudtam, hogy vezetve vagyok ... nagyon.

Tegnap reggel úgy keltem fel, hogy elmegyek egy előadásra, aztán találkozom egy barátnémmal.

A reggelem úgy alakult, hogy nem tudtam időben elindulni és ez valahogy most minden mérgelődés és tépelődés nélkül ment, szóval könnyedén elengedtem a délelőtti programomat.

Helyette visszavonultam önmagamba, jóleső érzésekkel és tudva, hogy nem kell nekem tulajdonképpen már sehová sem menni, hiszen minden itt van bennem és körülöttem, csak át kell helyeznem a fókuszt. 

Tudok kérdezni, tudok töltődni és minden érkezik hozzám, ha hagyom.

Volt egy látomásom, aminek hatására az egész eddigi út teljesen más megvilágításba került, új nevet adva innentől - valameddig, mert nincs kétségem, hogy minden mindig változik és bármikor új irányt vehet - a "küldetésnek". Egy csendesebb nézőpontból szemlélem önmagunkat és amit eddig tettünk, átéltünk.

És délután, egy baráti találkozó keretében érkezett a 100 %-os megerősítés, hogy mindez egyáltalán nem véletlen, én délelőtt ott jártam szellemileg, amit délután a térben fizikailag megmaradt tárgyak, épületek és emlékek rezgése közvetített felém. 

Mindig kicsit hihetetlen, amikor olyan érzések töltődnek be hirtelen, amit később a fizikai világ megerősít. Belépve a kapunk én magam mondtam ki, az alapján, amit éreztem: "itt a pálosok energiái vannak jelen" és később meglátom Szent Pál képét egy szentélyben, olyan energiákat sugározva, hogy minden sejtem jelezte, hogy igen, EZ AZ.

A valamikori fizikai léttel is volt valami, mert egy kisebb helyiségbe belépve rám jött egy fájdalmas zokogás emléke is, hogy ezt itt én már láttam és részese voltam valaminek, ami fájdalmas.

És ami tényleg szíven ütött, szó szerint, hogy járt ott valaki más is, több száz évvel ezelőtt, akihez - számomra még mindig nem teljesen tisztán érhetően - de gyengéd szálak fűztek és fűznek, s akinek a szívével a szívem időnként együtt dobog. 

Jól meg lettem kavarva, de tudom, hogy dolgom van ezzel és hogy a jelenlegi életem ahhoz képest, amit összefogok magamban, semmiség. Valamiféle vállalás, vagy küldetés a célkeresztbe érkezett és nincs már senki és semmi, ami ebből kilökhet. Mert sem ÉN, sem a CSALÁD "nem engedi". 

Történjen hát, aminek itt az ideje, engedem, mint annyiszor.

Ez a legtöbb valóban,

 a MEGENGEDÉS, 

az elengedés és a 

csend.

A küzdelem vége

Valami elmúlt, levált rólam. Valami nehéz és sötét.

Nem tettem érte semmit, csak megtörtént.

Azóta másképpen vagyok, újra merítkezem önmagunkban, de máshogyan,
újabb részekben, vagy részekkel.

Nehéz megfogalmazni a különbséget, de most nem a "kundalini" töltődik, hanem az a "valami" körülöttem, egyre táguló körökben.

Mintha újra és teljesebben megérkeztem volna.
Olyan jóleső, ringató, fényes érzés.
Minden sejtem vibrál és szikrázik.

Annyira jó, hogy Vagyok.
Jó itt lenni, nagyon jó.

Köszönöm,
végtelen hála és köszönet.
Mindezért (is) s ami még érkezik.

Szálljon áldás mindenkire!!!

Ragyogjon a FÉNY!

Égjen a TŰZ!

Szóljon a ZENE és akkor most TÁNC!

ChE

Égi biztatás

És amikor éppen "halálomon" vagyok, érkezik először az energia,

a hang: 

"hát már elfelejtetted, hogy a születést mindig megelőzi egy kisebb-nagyobb halál?"

aztán az égi biztatás is szivárvány képében.

Köszönöm, hála, béke.

Szeretlek benneteket, s bennetek MAG-amat. 

Ilyen apró csodák adnak értelmet a földi életnek,

újra és újra kitartást a léleknek, 

mert ezek az apróságok 

a legnagyobbról tudósítanak 

folyton-folyvást.

Vedd észre,

FIGYELJ!

Rosarium Philosophorum

"Csinálj férfiból és nőből egy kerek kört, 

ebből vonjál ki egy négyzetet, 

abból pedig egy háromszöget. 

Tedd  a kört kerekké, és szert teszel a bölcsek kövére."

szöveg forrása: Jung egyik tanulmánya

képek: http://www.alchemywebsite.com/virtual_museum/rosarium_philosophorum_room.html

(Tényleg nem fogunk unatkozni :)

Az erőszak vége

Vannak pillanatok, amikor nagyon mélyen belelátok az emberi szenvedésbe.
A gyökerekbe, a keletkezésébe.
Hogy honnan ered és mi váltja ki.

Az erőszak.
Az erőszak, ami tovagördül, tovalebeg és tovagyűrűzik.
Valahol megtörtént és azóta végigrezeg a világon, bevonva mindent és mindenkit.
Hol agresszor vagy, hol áldozat.
Hol eltűröd, hol alkalmazod.
Mindegy.
Benne vagy és nem tudsz kijutni, csak elviselni.

Okosok persze azt mondják, hogy mozdulj, ne engedd, miért hagyod?
Ha benne vagy, te okozod magadnak.

Ez igaz is.
Részben.
De aki nem látja, hogy ez a vírus milyen régen keletkezett és hogy abban mindenki megfertőződött, az vak.

Adhatsz tanácsokat, csak minek.

Hogy is mondta Ő: "Az vesse rá az első követ, aki még sohasem vétkezett."

Na igen.
Ez az.
Nem kívül állni, hanem tudni, hogy senki sem ártatlan és hogy neked kell azt mondanod, hogy elég.
Neked, az agresszornak. Ha megteszed, egy világ megfordulhat.
Ha tovább csinálod, fogva tart téged is.

Az erősnek kell tudni letenni a fegyvert és szelídséggel belenézni a többi agresszor szemébe:
"Nem félek, mert ÉN VAGYOK!"

EZ LESZ, EZ VAN.
ELŐBB, VAGY UTÓBB MEGTÖRTÉNIK.
MERT MÁR MEGTÖRTÉNT.

Áldott Fényünnepet!

Kövesd a NAPot,
ami úgy TŰZ, hogy nem éget,
aki úgy VILÁGít, hogy soha el nem alszik,
aki végtelen REZGÉSével élteti világodat,
aki mindig JELEN van,
akkor is,
ha éppen belepne a sötétség.

Rendezőpályaudvar, új vágány

Már kalauzt is kaptam, egy ideje már itt volt velem, de nézzük csak, mit is írnak róla?

"Paracelsus azt tanította, hogy a betegségeknek sokféle oka van, de ezek mind visszavezethetők egy fő okra: arra, hogy az ember nem él összhangban a természeti törvényekkel, hogy nem követi a Lelkét, és ezért eltér attól az úttól, amit a Lelke mutat számára. A betegség ennek a diszharmóniának a következménye. Paracelsus szerint az ember azért teremtetett, hogy a szenvedés révén rátekintsen önmagára és felismerje, hogy ki ő. Így a betegség tanítónk és fejlődésünk segítője: segítségével mélyebben megismerhetjük önmagunkat, és így magasabb szintű harmóniát találhatunk Lelkünkkel. A betegség minden ember életének velejárója, nincs tökéletesen egészséges ember, hiszen aki tökéletes harmóniában van a Lelkével, annak már nincs szüksége a megtestesülésre. Mi éppen azért kaptuk az élet lehetőségét, hogy önmagunkra rátaláljunk, és ebben fontos szerepük van a betegségeknek.
A gyógyulás ezért nem egyszerűen azt jelenti, hogy eltűnnek a betegség objektív, mérhető tünetei. Paracelsus azt értette gyógyulás alatt, amikor az ember rátalál valódi belső önmagára és így a valódi szabadságra. Gyakran használt alkímiai szimbólumokat. A betegséget az ólomhoz hasonlította, ahhoz a fémhez, amely nehéz, sötét és kaotikus belső szerkezettel rendelkezik, az egészséget pedig az aranyhoz, a tiszta, fénylő, változatlan fémhez. A gyógyulás az ólom arannyá alakításának folyamata, belső átalakulás révén az egészség elérése.
Az ember birtokában van az öngyógyítás képességének, amely a természet egyik ereje. Ha egy fa elveszti egy ágát, gyantát termel, ha egy állat megsebesül, nyalogatja sebét és ezzel fertőtleníti. Az emberben is van egy erő, amely fenntartja vagy visszaállítja az egészséget. Paracelsus ezt az erőt Archeusnak nevezte és a tűzhöz hasonlította. Minden betegség azzal fenyeget, hogy kioltja ezt a lángot, és amikor valóban kialszik, akkor beáll a halál állapota. Amíg azonban még van anyag, amin éghet, elég egy szikra a tűz újra életre keltéséhez – ezt a szikrát Paracelsus arkánumnak hívta. Az arkánum a növényekben, az ásványokban, a szavakban vagy akár érzésekben rejlő gyógyító erő.
Mi az orvos szerepe ebben a gyógyulási folyamatban? Paracelsus úgy tartotta, hogy a külső orvos nem tud gyógyítani, csak felébreszteni a belső orvost, és a természettel harmóniában működve felgyorsíthatja a folyamatokat. A gyógyulás elsősorban az ember saját erőfeszítésének a következménye, de különböző, a finomabb testekre ható gyógyszerekkel elősegíthető. Az orvos feladata tehát nem elsősorban a test gyógyítása, hanem a beteg ember belső átalakulásának a segítése, lelkének megtisztítása, szellemi erejének megerősítése, hogy újra helyreállítsa a megbomlott harmóniát."

(nem is ezt akartam bemásolni, de ez jött ide :DDD)

És mit mond  ő "önmagáról"?

„A receptek összeállításának tudománya a természetben van, s ő maga állítja össze őket. (...) Ha az aranyba beletette, ami az aranyba való, akkor beletette a violába is. Ami benne van, ahhoz te nem tehetsz hozzá semmit, se cukrot, se mézet, ahogy az aranyat sem kell kiegészítened semmivel. (...) A kivonás teszi, nem pedig az összeállítás; a megismerése annak, ami benne lakozik, nem pedig előállítása ugyanannak összeszerkesztett-foltozott darabokból. Melyik nadrág a legjobb? Bizony, az ép; a foltozottak és toldozottak a leghitványabbak. (...) „A természet erővel helyezte el az arkánumokat, s összekomponálta, ami összetartozik.(...) A természet az orvos, nem te, belőle kell táplálkoznod, nem magadból, ő komponál, nem te.” 

 „Mert akinek hite jó, az nem hazudik, s Isten műveinek bevégzője. Mert amilyen, akként tanúja magának: azaz becsületes, őszinte, erős, igaz hittel kell lenned Istenben, egész lelkeddel, szíveddel, értelmeddel-gondolatoddal, csupa szeretetben s bizalomban. Ilyen hittel és szeretettel nem is fogja megvonni tőled Isten az ő igazságát, hanem hihető, látható  és biztató módon kinyilvánítja neked műveit.”

http://www.ujakropolisz.hu/cikk/paracelsus-uj-orvoslas-oszlopai

Nem kétséges, Edward Bach is a tanítványa volt, vagy inkarnációja? ("Lélekrésze" - jött a válasz közben.)

Itt az ösvény, a kalauz és a mester, indulunk.

HÁLA, HÁLA, BÉKE! és szelídség, végtelen szelídség ...

:)

Kell valamilyen csomagolás?

Az emberek általában nem értik azt, aki senki.

Aki nem akar valaki lenni,

hallgat arról, ami benne történik,

csak van és teszi a dolgát.

Nem értik.

Valahová be akarnak rakni,
valamilyen kategóriába, mindegy hová, csak valami címke legyen rajtad.

Nem értik, ha nem akarsz még több információt.

Nem értik, hogy "tele a tököd" a mindennapos egófürdető színházukkal.

Már a második előadás is ugyanaz volt mint az első.
És már az első is csapnivalóan rossz volt.
Legalább Shakespeare-i legyen, ha kérhetném!

Nehéz, mert rögtön látom és értem, hogy a sok-sok szó mögött mi az a tartalom, ami nem szólal meg.
Hogy hol van az a bizonyos kutya elásva és hogy miért.

Nehéz kenyér ez, belelátni másokba és
kéretlenül nem kimondani, nem beleszólni és nem oktatni.
Nem tanítani.

Néha kihúznak belőlem ezt-azt. És néha utólag már bánom, hogy kimondtam.
Régebben is így volt, de most már megengedem magamnak, hogy leszarjam.
Ezt is.
Ha kimondtam, hát kimondtam. Nem volt még időszerű? Akkor nem mondtam volna.

Minden időszerű és mindig.
Hogy kitől kapod a szart a nyakadba? Ja, ez már választás kérdése.
Lehet az a belső hangod is, ha jól figyelsz,
de lehet az első szembejövő ember az utcán, ha nagyon alszol.

És hogy ehhez mi köze a címnek?
Hogy milyen csomagolás kell?

Ami érthető, távolról már jól látszik és nincs több kérdés.

Tudom, hogy régen ezt játszottuk,
de már nincsenek könnyen hozzáférhető csomagolások,
mert már nem akarok valaki lenni.

Átlátszóvá válok egyszerűen és kész.
"Talán eltűnök hirtelen ... "
Érezhetően leszek látható,
és láthatatlanul leszek érezhető.

Erre hívsz, erre hívnak.

Akkor legyen.

Belső Himnusz

I AM Light, Light, Light

I AM White, White, White

I AM pure, pure, pure

I cure, cure, cure.

I cure the Land, the mind, the body

I cure the soul, the heart of everybody

I AM one of you and ONE of the ALL

I came from the SUN and came from the WHOLE.

Dawn has come

I AM OM and MUM

SUN is ALL 

and bright

LOVE is FULL 

and light.

Visszatértem, EGYBEN VAGYOK.

HÁLA, BÉKE, SZERELEM 

VAGYOK.

Most hosszabb pihenő következik,

kaptam némi feladatot "odaátról", mely kitölti napjaim.

BÉKE, BOLDOGSÁG, HÁLA ÉS SZERETET HASSA ÁT NAPJAID!

HAMAROSAN TALÁLKOZUNK!

ChristophErin