Belső párbeszéd

Fókuszpont vagy az időben.
Egy láthatatlan történet láthatatlan írója fogja a golyóstollat kezében, melynek feje Te vagy.

A tinta időnként kifogy, csak vésel a papírra, hogy az eljövendő korok majd tintával feltölthessék, újraírhassák, sokszor és ismét.

Sorvezető is van, persze láthatatlan ez is.

Te táncolsz, de tudnod kell, hogy a minta, melyet életeddel írsz, bár egyedi, minden papírlapra hatással van.
A minta, melyet írsz, folytatódik, választásod szerinti irányban.
Feljebb, vagy lejjebb, jobbra, vagy balra és még nagyon sok irányba, melyekről tudomásod sincs.
Csak érzéseid.

Fejezd be a tétovázást és vedd át az irányítást az események felett. Engedd, hogy rajtad keresztül kibontódjon valami több, valami teljesebb, valami új. Ami már létezik, csak ezen az oldalon, ezekben a sorokban és ezzel a tintával még senki sem írta, rajzolta, táncolta le.

Itt vagyok, folyamatosan veled vagyok és mindegy hogyan hívsz, kinek nevezel, vagy mit gondolsz rólam. Nem vagyunk elválasztva, ahogy sohasem voltunk.
Te vagy az, aki néha kiesik az érzékelésből, de amit az elmúlt napokban érzékeltél, bizonyosságot adott abban, hogy itt vagyok, itt vagyunk.

A SZERELEM GYERMEKEI VAGYUNK ÉS ÉPPEN SZÁRNYAT NÖVESZTÜNK NEKED.
LÉGY JÓ MAGADHOZ, NE ÍTÉLJ.
MAGADAT FŐLEG.

AMIT TETTÉL, MEGTETTÉL, AMIT TUDTÁL, SEGÍTETTÉL.

MINDENKI KERESZTJÉT NEM HORDOZHATOD, DE SEGÍTHETSZ AZT LETENNI MÁSOKNAK. A TÖBBI MUNKÁT MI ELVÉGEZZÜK.

LÉGY BOLDOG, LÉGY SZABAD. FŐLEG ÖNMAGAD BÍRÁLATÁTÓL.

ÉLD MAGAD ÉS AKKOR MINDEN ÚJRA ÖSSZEÁLL.

NAGYOBB KÖRBEN ÉS MAGASABB SZINTEN LÁTOD AZ "IGAZSÁGOT", AMI TULAJDONKÉPPEN NEM LÉTEZIK, DE MÉGIS VAN.
NEM FOGALOM, NEM IDEA ÉS NEM KÉPZELET.
AZ IGAZSÁG MAGA ISTEN, S HA BENNE VAGY, ISTENBEN VAGY.

SAJÁT IGAZADBAN FÜRÖDNI, EZ KELL NEKED.

AMIT MÁSOK AGGATTAK RÁD, AZ AZ ÖVÉK, NEM HOZZÁD TARTOZIK,
DE AMIT MEGTANÍTASZ MÁSOKNAK, AZ IS AZ ÖVÉK.

NEM TARTOZOL SENKINEK SZÁMADÁSSAL, CSAK MAGADNAK.

AKI VAGY, ITT VAN, AHOVÁ TARTASZ, LÁTHATÓ.

TARTS KI, BONTS VITORLÁT, AKKOR IS HA MÉG NEM FÚJ A SZÉL.
A SZÉL CSAK AKKOR ÉRKEZIK, HA MÁR MINDEN KÉSZEN VAN BENNED.
VÁR A HAJÓ, A KAPITÁNY ÉS A TENGER,
A TÖBBI NÉMA TITOK.

2014.04.22 13:25

Üzenetek érkeznek

Hihetetlen, hogy milyen erővel tör előre a megoldás.
Olvasom, látom, hallom, hogy merre, hogy mit kell csinálni.
Valami kibomlott, vagy inkább beérkezett.

A nemzet fájdalomtestét "kell" gyógyítani.
Nincs szétszakadva, én nem ezt érzem. Össze van kaszabolva, de ÉL.
Él és élni akar.

Egyre többe érkezünk be abba az Énünkbe, amely már önmagán keresztül,
csak azzal, hogy VAN, gyógyít.

Mégis tovább kell mennem, tovább kell lépnem, ez már nem elég.

Újra és újra kapok szimbólumokat és helyeket. Hogy hova kell mennem és mit kell cselekednem.
Hiába az ellenállás, a hitetlenkedés.
CSALÁDOM KÉR ERRE ÉS ÉN MEGTESZEM. EZ ALKÍMIA.

Nem vagyok különösebben otthon a történelemben. Mindig idegesített, hogy nem tudom tökéletesen. És valahogy nem értettem, soha nem értettem a magyarázatokat, az elméleteket, hogy valaki mit, miért és hogyan csinált innen nézve. Már akkor jelzett az igazságérzékelőm? Nem tudom. Talán.
Most rájöttem, hogy ez sem véletlen.

Képes vagyok "elfelejteni" mindent. Tényleg mindent.
Kondícionálás nélkül belenézni egy eseménybe, beleérezni a szereplőkbe, látni az eredetét és a kimenetelt.
És már nem félek, nem félek "szentségtörő" dolgokat érzékelni és kimondani.

Sok-sok esemény egymás rétegein fekszik, mégis vannak gyújtópontok, melyek népmesei/mondai jelleggel meghatározzák a nemzet gondolatvilágát.

Mindent át kell vizsgálnunk, mert minden történelmi ténynek nevezett magyarázat lehet hibás. Van egy ellenerő, egy önmagát mindenáron legitimálni akaró erő, mely azt, ami valódi és mély, elfedi az eredeti árnyékával, önnönmagával.
Ez az ellenerő volt az, ami befurakodott és megmérgezte legelőször az egységet és az egyetértést.


Itt az idő, hogy AZ, AKI VAGYOK megismerje ősei történetét és MEGTEGYE AZOKAT AZ ALKÍMIAI CSELEKEDETEKET, MELYÉRT ITT VAGYOK.

2014. 04. 09.

Amikor mástól is hallod, amit érzel ... felemelő. Köszönöm.

Mélységek és magasságok

Ez az év már most megmutatta, hogy valami nagyon új kezdődik.
Magasságok és mélységek váltakoznak, leginkább a megértésben és a cselekvésben.
Már nem ránt magával és nem szállok el ... figyelek és vagyok.
Mégis köszönöm az ajándékot, ami elhozta a megértést.

Levált rólam a múlt, hosszú folyamat eredményeképpen.

S miközben gombolyítottam az összekuszálódott szálakat mély bepillantást nyertem a karmaként ismert egyszerű törvény apróbb részleteibe.

Anyai ágon és apai ágon is felsejlettek a félelmek és az árnyak, melyek egészen hozzám, belém vezettek. Hogy a szülők által meg nem nyert csaták helyei rajta vannak a gyermek térképén, s jól teszi, ha ezeket a csatákat számba veszi, megismeri és feltérképezi.

Nekem már nem segítenek ebben az élők, de a halál sem akadályoz meg benne.
Mint sajátos családállítás résztvevőjeként belemegyek anyám érzéseibe és legfélelmetesebb élményeiben és egyben életének sarokpontjaiban ott vagyok vele. Meg nem született felmentő seregként beszélek hozzá és bíztatom.

Belenézek az életükbe, vajon hol és mit szerettek volna másképpen csinálni, és ki akadályozta meg őket ebben. Mely pontokon érezték azt, hogy kisiklott az életük, és mikor azt, hogy sinen vannak.
Érdekes kérdések, nekem magamnak is felteszem őket, s közben látom a mintákat, melyeket kaptam, örököltem és mely minták meggyógyítása, átformálása segíthet azoknak, akik majd utánam jönnek.

Nehéz erről beszélni, mert a megértés rövidebb mint egy pillanat és a részletek csak nekem fontosak.
De a tudás, hogy a legtöbb sérülést és ezzel együtt a betegségek nagy részét a félelem okozza, itt van. Már tapasztalat. Erősödik a megértés és az együttérzés.

...

Arra biztatlak, kedves olvasóm, hogy keresd fel szüleidet, ha még élnek és beszélgess el velük életük nagy örömeiről, sorsfordító élményeiről és igen, kudarcaikról. Mit tettek volna másként személyes életükben és minek örülnek így utólag, hogy megtették, vállalva a kockázatokat és a veszélyeket is.
Ez nem nekik fontos, hanem elsősorban neked. Hogy tudd, milyen fonalon ereszkedtél le ide, a Föld nevű bolygóra, s hogy milyen mintázat az, amiben élsz és halsz. Tudd, hogy nem vagy azonos ezzel a hálóval, csak belekerültél, s ha tudod, hogy mit kaptál az őseidtől, könnyebb lesz azt is megtudnod, hogy miben vagy más, miben hoztál újat. Amikor rálátsz az egészre, már nem botladozol a szálakban, hanem képes vagy gyönyörködni a mintázatokban.

...

A félelem korában születtem. A modern kor még mindig a félelemről szól, egyenként és együtt is fél az ember, mert van neki mitől. Még istenétől is fél, fél a szegénységtől, a bankoktól, az időjárástól, a katasztrófáktól, a betörőktől, a politikai helyzettől, a gazdasági válságtól, a betegségtől, a haláltól, a háborútól, az ördögtől, végeláthatatlanul sorolhatnám ... A nemzetek félnek a kihalástól, az lemaradástól, nyelvük elszegényedésétől, történelmük félreértelmezésétől stb. stb. És akkor még az apró, kis félelmekről nem is beszéltem, amik pedig az élet velejárói, a "mit fog mondani, ha meglát" és "szeret-e ő is" világtörténelmi kérdéseiről, amik legalább olyan félelmetesek adott pillanatban mint a 3. világháború gondolata.

Nekem elegem van ezekből. Vége.
Én részemről befejeztem a félelmekkel való együttműködést.
Mostantól BIZALOM van.
Csak és kizárólag.
Önbizalom és BIZALOM abban, ami van, aki vagyok.
Bármi történik, bízom. Nem hitről beszélek, hanem bizalomról.
Arról, hogy minden, ami történik, engem szolgál és értem van.
Ha nem értem még, akkor is.
Ha felsejlik bármely félelem, előhívom és a szemébe nézek.
Ha nem jön elő, mert csak árnyék, akkor átfordítom bizalommá.
Ilyen egyszerű, neked is menni fog.
Egy titok van még mielőtt ide elérsz.
MEG KELL TALÁLNOD A FELTÉTEL NÉLKÜLI BIZALOM körét magadon belül.
Tudom, hogy sikerülni fog.

...

Még valami.
Bevillant egy pillanatra ennek az egész vetített világnak a legnagyobb huncutsága,
de olyan élesen, hogy nevetnem kellett.
Éppen a zuhany alatt álltam, vicces volt.

Az a helyzet, hogy már minden készen van.
Te csak álmodod az egészet, hogy eljutsz A-ból B-be.
Minden egyben benned van és nem mész Te sehova.
Egy ponton megsokszoroztad magad, részeidre váltál, de minden egyben van, csak számodra eltolva az időben. És tökéletes a vége, tökéletes a kezdete, minden a legnagyobb rendben van ... az utazásod egy óriási illúzió, de korlátozott nézőpontod miatt most még csak részleteiben ismered a teljességedet, de amint ez kiszélesedik, ráláthatsz egyben önmagadra ... és látni fogod, hogy az elkülönülésed csak illúzió. Soha nem szakadtál le és nem hiányzik semmi.
MINDEN EGYBEN VAN.

Hát ez van.
Magamat szórakoztatom a múltamban való utazgatással ... de azért még nyomozok, hogy miért is vezet erre az a nemlétező út és hogy milyen hatással lehet mindez a körülöttem élőkre ... akik ugye nincsenek rólam leválasztva ... én azt csak gondolom.


UI: Minden átfordulóban van ... és nem félek leírni akár butaságokat ... nagy változások idején nem csoda, ha az ember kicsit zavarossá válik ... majd letisztul az, aminek le kell. ;)

FK

A "magyar néplélekről"

Egy ideje itt van ez a téma, itt forog bennem.

A tisztánlátást, vagy inkább tisztán érzést segíti az elvonulás, 

a külső-belső csendbe való burkolózás, 

amit jól kiegészít a Magyar Hüperion olvasása.

Egy ideje, amit olvasok, átrezeg rajtam, 

belemerülök nemcsak a szavakba, 

de a szavakat megfogalmazó érzésbe, üzenetbe is.

Csodálatos folyamat, de csak azóta megy ez ilyen könnyedén, 

mióta saját kínjaimat és főbb hiányaimat eloldottam magamtól.

Most értem meg rá, hogy olvassak, hogy olvassalak.

Eddig mindezt beavatkozásnak értem volna meg, 

mert még nem voltam kikristályosodva önmagamban.

E nép lelke a Szerelemkeresés legintenzívebb emlékeit őrzi. 

Szinte minden olyan lélek, 

aki itt formát öltve a magasabbról tudósított, 

vagy átadva magát e magasabbnak általa vezettetve élt, 

ebben forgott, 

életével a szerelemmel és a szerelemért való küzdelmet örökítette meg, hozta le. 

Gondolj csak Petőfire, József Attilára!

Meglepetésemre Hamvas Béla sem volt kivétel.

És Rákóczi? Egyenesen hihetetlen, hogy mit megtett 

és mégis alul maradt a szerelem erejével szemben.

Népmeséink is sorban erről szólnak, 

Tündér Ilona és társai mind az elveszített

kedvesről és annak kereséséről szólnak,

és a legkisebb királyfiról, aki egyszer majd

elnyeri méltó jutalmát, 

az országot és szerelmét is egyszerre.

Mi ez az intenzív vágy, vagy inkább hiány,

ami átszövi a századokat és a magyar mitológiát?

Miért van mindez és mit mutat ez nekünk ma, 2013-ban?

Vannak legendák, előremutató hitek és hiedelmek,

jelenidejű tettek is, melyek az eljövendő Aranyasszonyról, 

és Máriáról, mint a magyarok nagyasszonyáról tudósít.

Ki ő és vajon hogyan jön el? 

Mi kell ahhoz, hogy valóban megérkezzen?

Vagy inkább észrevegyük, hogy már itt van,

minden kőben, fában, a levegőben és a vizeinkben?

"Itt van, csak még nem érezzük, mert nem szándékai szerint cselekszünk.

A táj istene ő, e tájban, itt, éppen itt tért nyugovóra valamikor, lett elfeledve, 

de már felébredt és nők ezreit, tízezreit inspirálja táncával és nevetésével.

Ahhoz, hogy észrevegyétek le kell tennetek néhány elképzelést vele kapcsolatban,

mert semmi sem áll tőle távolabb mint a művi szűziesség,

vagy az önmegtartóztató alázatos szolgálat.

Szolgál ő, de nem az embert, 

hanem az emberben lakozó Istent szolgálja, 

s mindent félresöpör, ami felébredése útjában áll.

A kicsinyes hatalomvágyatokat éppen úgy, 

mint a túlzott fontoskodást és spirituális önteltséget.

Istennő ő, 

a Szerelem istennője, 

anya és gyermek,

s maga is gyermeket hord méhében.

E táj fiát, táltosok leszármazottját,

aki maga is Isten s mégis ember."

Eddig az üzenet, s nekem vajon mi dolgom vele?

Életemben eddig talán a legfontosabb tett, 

amit megtettem és ami 

e vezetést/ráhagyatkozást követve

történt meg, 

hogy lényemmel kioldottam egy olyan fájdalmat e lélekből, 

(mely lélek mindenkiben, tehát benned

és bennem is jelen van,

jelen van minden itt élő férfiban és nőben)

mely nagyon intenzív és átható volt,

s mely fájdalmat senki sem tudhatná jobban megfogalmazni,

mint József Attila:

NAGYON FÁJ

Kivül-belől
leselkedő halál elől
(mint lukba megriadt egérke)

amíg hevülsz,
az asszonyhoz ugy menekülsz,
hogy óvjon karja, öle, térde.

Nemcsak a lágy,
meleg öl csal, nemcsak a vágy,
de odataszit a muszáj is -

ezért ölel
minden, ami asszonyra lel,
mig el nem fehérül a száj is.

Kettős teher
s kettős kincs, hogy szeretni kell.
Ki szeret s párra nem találhat,

oly hontalan,
mint amilyen gyámoltalan
a szükségét végző vadállat.

Nincsen egyéb
menedékünk; a kés hegyét
bár anyádnak szegezd, te bátor!

És lásd, akadt
nő, ki érti e szavakat,
de mégis ellökött magától.

Nincsen helyem
így, élők közt. Zúg a fejem,
gondom s fájdalmam kicifrázva;

mint a gyerek
kezében a csörgő csereg,
ha magára hagyottan rázza.

Mit kellene
tenni érte és ellene?
Nem szégyenlem, ha kitalálom,

hisz kitaszit
a világ így is olyat, akit
kábít a nap, rettent az álom.

A kultura
ugy hull le rólam, mint ruha
másról a boldog szerelemben -

de az hol áll,
hogy nézze, mint dobál halál
s még egyedül kelljen szenvednem?

A csecsemő
is szenvedi, ha szül a nő.
Páros kínt enyhíthet alázat.

De énnekem
pénzt hoz fájdalmas énekem
s hozzám szegődik a gyalázat.

Segítsetek!
Ti kisfiuk, a szemetek
pattanjon meg ott, ő ahol jár.

Ártatlanok,
csizmák alatt sikongjatok
és mondjátok neki: Nagyon fáj.

Ti hű ebek,
kerék alá kerüljetek
s ugassátok neki: Nagyon fáj.

Nők, terhetek
viselők, elvetéljetek
és sirjátok neki: Nagyon fáj.

Ép emberek,
bukjatok, összetörjetek
s motyogjátok neki: Nagyon fáj.

Ti férfiak,
egymást megtépve nő miatt,
ne hallgassátok el: Nagyon fáj.

Lovak, bikák,
kiket, hogy húzzatok igát,
herélnek, rijjátok: Nagyon fáj.

Néma halak,
horgot kapjatok jég alatt
és tátogjatok rá: Nagyon fáj.

Elevenek,
minden, mi kíntól megremeg,
égjen, hol laktok, kert, vadon táj -

s ágya körül,
üszkösen, ha elszenderül,
vakogjatok velem: Nagyon fáj.

Hallja, míg él.
Azt tagadta meg, amit ér.
Elvonta puszta kénye végett

kivül-belől
menekülő élő elől
a legutolsó menedéket."

Nincs más út asszonytársaim, csak ez:

ölelni, szeretni, "míg elfehéredik a száj is",

mert asszonyságunk lényege ez,

a feltételek nélküli 

lélekkel teljes 

befogadás.

Azt adni, 

akik vagyunk,

a bennünk ezáltal növekvő újraszületett Istennőt,

tisztán, 

egyszerűen 

és gyengéden.

Ez teremt Férfiakat, 

nem a harc, vagy a hatalom.

S ahol Férfiak vannak, 

ott jó élni,

s ott van jövő.

Boncolgatunk ... ("tejóóóégmármegint?" inkább a napsütés :))

(Ezt is leírom, pedig ez húzós, mondhatnám hegynek felfelé menet sok-sok hátizsákkal.
Néhány hátizsák itt is található, az előző honlapomon ... a gyerekkoromban történtek kibontása a boncasztalon.
http://kapcsolat-felvetel.lapunk.hu/?modul=oldal&tartalom=1190581)

Persze mindig vannak folyományok és szálak sokfelé.

Néhány ilyen szál most megmutatkozott és mivel teljesen új a hozzáállás, könnyebb az ugrabugra ezekből a bugyrokból kifelé.

Szóval volt egy félelmem, ami beterítette a világomat.

Még ideológiát is gyártottam hozzá magamnak ... persze, hiszen ez így biztonságos, kinek van kedve megint ugrani, pláne olyan sötétbe.

Megvolt az ideológia, "félek a világtól", meg "ez egy gyökérsérülés" és "nincs aki ebben segítsen".
Már kerestem is itt belül, hogy melyik gurunak, tanítónak teszem fel életem kérdését, hogy megoldja. Helyettem. (Na persze, tussolása a felelősségnek, abban jó vagyok.)

Szóval volt ez a félelem, mely elválasztott, határozottan éreztem, hogy elválasztott a többi embertől.
És ezt igazából nem is félelemnek neveztem magamban, hanem határnak és - valljuk be őszintén legalább magunknak - azt gondoltam, ez már így is marad.
Ez a valami itt van, elfogadom és kész.

(A fenéket!)

És akkor jött valaki és megtanította nekem a bátorságot. Jó, mi?
Hirtelen, de azért mégis kellett idő hozzá ... paradox helyzet, de jóval később, a találkozás után hirtelen az ő szemeivel is láttam magam, és ez segített, ez az egyetlen gondolat- és pillanatmegosztás.

Itt volt bennem ez az idealizált elszakítottság érzés, amit lenyomtam a mélybe, mondván, ezzel már semmit sem tehetek. Aztán mégis elkezdtem bontogatni, a pillanat hatására.

Felszeleteltem félelem-darabokra.
"Félek a világtól", "félek a nyilvánosságtól", "félek az emberektől", "félek a férfiaktól", "félek a szerepléstől" ... mennyi mantra, istenem.

Ez utóbbi hozta fel az első komoly élményemet újra a gyerekkoromból,
(sírtam is, mint egy kisgyerek)
azt a bizonytalan érzést, hogy "jó vagyok-e?" és "menekülni szeretnék", "senki nem véd meg" ....
semmi extra, tényleg, csak láttam magam, ahogy kötelezően hozom a gitáromat és érzem, hogy játszanom kell rajta a ritkán látott s ezáltal idegenként előttem álló rokonoknak, ha akarok, ha nem.
Kínos, egyszerre érzem önmagam és a szüleim érzéseit ... Persze ez a dicsekvés a gyerekkel, ez már egy korábbi élmény-mag, de a gitárosdi még mindig nagyon élő emlék.

És ebből aztán jött a többi felismerés, szépen sorban ...  hogy menekülőre fogom, ha lehet, ha valaki közeledni próbál, nehezen megy az ismerkedés - mert az az alapvető élményem, hogy produkálnom kell magam, eljátszani, hogy okos, ügyes és szép vagyok ... pedig milyen régen volt, talán igaz sem volt.

És tessék, újra itt van a bizalom kérdése.
Az unalomig ismételt és megírt és megénekelt BIZALOM a világban és magamban.
Mert ez a kettő egy és ugyanaz.

Kifordítom-befordítom ... mégis ...

Hiányzott a közeg és - valljuk be őszintén - még mindig hiányzik, melyben az a riadt kislány lubickolva gyógyulhatna. Hál'isten a gyerekkoromért talán még/már nem vagyok felelős, de ami azóta történt és történik, már igen.

Kemény leckék ezek önmagamnak, de ha már elkezdtük, végig fogok menni rajta.

Mivel kaptam egy új nézőpontot önmagamról, azaz tudok én "férfiasan bátor is lenni, ha akarok :)" ... így már könnyebb, sokkal könnyebb lesz.

Köszönöm, hálás vagyok.

Van tovább is ... de a többihez egyelőre még erőt gyűjtünk.

A lehozott titkok és ismeretek megvalósulása útjából egy-két sziklatömb elmozdulni látszik.

Hála, hála, béke!

Árnyék-én - a Szabotőr

A Szabotőr nevű altípus keletkezése egy hosszadalmas folyamat eredménye, tulajdonképpen a nevelésnek hívott idomítás és a féltésnek nevezett traumatizálás gyümölcse.

Jó nagy gyümölcs, kár hogy ehetetlen, sőt mérgező.

Adva van egy kisgyermek tele energiával, kíváncsisággal és életörömmel.
Léte alapja a környezete és az onnan jövő ingerek.
Ezeket nemcsak érzékszerveivel fogja fel, de minél kisebb, annál inkább a környezetben felé irányuló figyelem és érzések minőségén keresztül is.
Sokáig egy édesanyjával, egy térben vannak, elválaszthatatlanok.

Én is, Te is ilyen voltál, tökéletes és boldog gyermek. Alaptermészeted szerint adtál energiát a cselekedeteidbe, lehet, hogy szemlélődő voltál inkább, aki szeret üldögélve egy dologgal sokat foglalkozni, de lehet, hogy harsány voltál és "erőszakos", vagy izgága és "egypillanatramegnemáll" forgószél típus.

Olyan, amilyen.

De aztán jöttek a felnőttek és elkezdtek téged hasonlítgatni a szomszéd Pistikéhez, a szomszéd Julikához, aki természetesen más mint Te, hiszen belőled csak egy van.

(Hogy nem tudják ezt a szülők, nagyszülők? Te ezt érted? Én nem.)

Szóval elkezdtek hasonlítgatni, hogy a másik már felállt, már mászik, már beszél, már eszik egyedül, bilizik ... stb. stb. És innentől - mivel mindenkinek van egy szomszéd Pistikéje, vagy Zsuzsikája - már nem az vagy a szemükben, aki lehetnél, akinek lennie kellenél, sokszínű egyéniség, hanem egy másolat, vagy napi terv.

Életed innentől már nem természetesen folyik, hanem a környezet bevonásával.

Elvisznek ide meg oda, hogy nincs-e gond ezzel a gyerekkel. Jó esetben nincs, azt mondják.

(Persze hogy nincs. Nincs veled baj, hacsak az nem, hogy egyedi vagy.)

Ha találnak valakit, valami "szakembert", aki közli, hogy hát kéne vele ezt, meg azt csináltatni, fejleszteni, "foglalkozni vele" .... onnantól máris bekerültél abba a mókuskerékbe, amit nyugodtan hívhatunk úgy, hogy  embergyár. Megkezdődik a munkadarab, azaz a Te, szabványosítása.

E folyamattal párhuzamosan a valódi én lemerül, elveszti a fonalat az eseményekkel, az élettel kapcsolatban, de valamit azért e mélységből is tud tenni.

Szabotál.
Ellenáll.
Nem tudja meg nem történtté tenni a folyamatot, de érezve az igazságtalanságot, ellenáll.

Az ellenállás, folyamatossá válva, teljesen megbénítja az érzékeidet, az intuíciódat és innentől nemcsak az elnyomott énrész - önmagad egyedisége - sikít benned, hanem a külvilág nyomása ellen létrehozott árnyék éned is, aki bár az ellenállás mentén tartja némileg a kapukat, hogy a külvilág ne romboljon le egészen, ezáltal olyan vastag falakat hoz létre, melyen még a tiszta szívvel és nyitott lélekkel érkezőknek is át kell magukat verekedni, ha valóban találkozni akarnak Veled.

Valódi lényeddel.

Hát, ez van.

Illetve ez volt.
Most már rálátok erre is.
És tudom, hogy minden félelem és minden seb behozva a jelenbe, eloszlik.

Éld a jelent, mást nem tehetsz.

Mindennapok közelről

Sűrű a közeg, amiben vagyunk.
Nagyon sűrű.
Néha jó lenne eltávolodni, teljesen kivonulni, ha csak néhány órára, néhány napra is.
Régebben ez ment is, megtehettem, szabadabb voltam a saját időmmel.
Vagy inkább jobban bele tudtam feledkezni a pillanatba, nem érdekelt, hogy mi történik, vagy mi nem történik meg.

Az embert, akin keresztül élek, visszahúzzák bizonyos kötelezettségei.
Bármennyire is jelen van  megvilágosodott lénye, a test érzi, hogy lehúzzák a dimenzió speciális erői, melyektől a testnek nincs szabadulás.
Tenned kell, enned kell, jönnöd-menned kell.
És a többi ember összes elvárása, mely vákuumként szippantaná ki belőled mindazt, amit csak lehet.

Nem könnyű, nem könnyű.

Átérzem, hogy mennyivel könnyebb lenne innen egyszerűen csak kivonulni.
Nevezhetjük halálnak is, megszabadulni a közeg lehúzó mintáitól és kapcsolataitól.
De nem ezt választottam.
Ebben a szakaszban, ebben az életben élni fogom a megvilágosodást az összes nyűgével együtt.

Már ki vagyok vágva a síkból, "már felálltam", mégis az a hely, ahonnan kivágtam magam, ezer szállal próbál visszatartani.
Tudom, hogy a legegyszerűbb a távolságtartás lenne.
Az, ahogyan sokan tanácsolták és meg is tették saját életükben.
Elvágni a közvetlen szálakat és új életet kezdeni egyedül.

De ez nem megoldás.
Nincs új élet ezen a síkon ugyanebben a testben.
A belső énnek van új élete, vagy inkább új teste, azáltal, hogy magadra ébredtél.
De új élet ugyanabban a testben ugyanazon a síkon csak a régi folytatása tudna lenni. Semmi más.

Amikor kivágod magad, mert van honnan kivágnod, hiányt hozol létre.
És ez húz vissza. Te hozod létre azzal, hogy kivágod magad. És ez iszonyú erőteljes tud lenni.
Érzed, és nem érted. Először nem.
Én megértettem.

Türelmesnek kell lenned, mert a valódi felállás majd a rajzlapon az lesz, amikor már nem húz vissza semmi, mert magától lefejtődik, legurul rólad.
Mert már megfoghatatlan, érezhetetlen, egy SENKI lettél a környezeted számára.
Az akarás, vagy annak szinonímája, az ellenállás, a nyomás-húzás csak még jobban benne tart, még tovább növeli a hiányt.

A könnyedség, az együtt áramlás, a megosztás, önmagad kitágítása és a körülötted lévők feltételek nélküli befogadása viszont téged táplál, nemcsak fizikai, de szellemi lényedet is.

Vicc, hogy ezt már tudom, csináltam/csinálom is.
Mégis néha vannak belső korlátok, belső lehúzó erők. Újabb aspektusok, egók, félelmek, melyeket a külvilág táplál, amikor nem figyelek, amikor elfáradok.

Mindig itt vagyok magamnak, de ebben a sűrű közegben néha megadom magam egy-egy régi aspektus eltűnőben lévő szellemtestének.

Ez is a folyamat része, nem kell tőle megijedni.
Már nem akarsz, már nem vágyódsz, csak lenni.

Kiürült valami és még nincs itt az új, ami betölthetné, ez van.
Új szakasz van, magad ura vagy, saját erődből, saját bölcsességedből táplálkozol.
Vajon tudod-e használni azt, amit már sejtszinten is tudsz?

Nem vetítek már ki képeket, vágyakat a jövőbe, tudom, hogy felesleges.
Egyetlen dolog van, ami fontos, az összes többi teljesen mindegy.

Mindennap ünnepelni azt, hogy VAGYOK, a TELJESSÉGET,
AMI KÖRÜLVESZ és LÉTEZNI A VÉGTELENBEN HÁLÁVAL.

És amikor már minden mozdulatomban, gondolatomban, érzésemben
csak EZ VAN BENNE, na, akkor jön a teljes és végleges megszabadulás.

Addig még utazunk egy kicsit ... de ÉN MÁR ITT VAGYOK és "soha, de soha nem hagylak el".

Párhuzamosok találkozása

A párhuzamosok néha találkoznak.
Ritkán, de azért mégis.
És az óriási feszültséggel jár.
Szinte sistereg az energia.
Nehéz elkülöníteni az illúziók játékától, de azért nem lehetetlen.

Több ilyen találkozást megéltem már.
Sőt, egy már itt is marad, folyamatos.
Nem könnyű az egyensúlyt tartani, egyszerre két világban létezni, de nem lehetetlen.

Mindezt Mi hoztuk létre, most már csak színezzük.
Minden nappal színesebb a LÉT.
S ha néha kétségem támad, máris itt a segítség.
"Egy Mesternek már mindent szabad."

Nem vagyok egyedül, de valakivel sem vagyok.

VAGYOK, legtöbb amit írhatok erről, csak ez.

A többi édes-szomorú titok ... ÉLET.

A létezés függetlensége

Mostanában nem nagyon jönnek szavak.

Átléptem egy határt. 

Mióta rájöttem, mert megmutattam magamnak, hogy nem függ semmitől az EGYSÉG ÉRZÉSE, vagy más szavakkal, a forráshoz való csatlakozás ... azóta minden sokkal könnyebb.

Az elme sem tud már bekavarni.

Ehhez kellett sok tapasztalat és élmény, hogy néha az elmében való majdnem eltévedés közben is egyszer csak ott voltam megint ... a tökéletes csend és nyugalom állapotában. A szenvedélyben. A pillanatban.

Tudom, hogy magamat edzem.

Újabb és újabb helyzetekbe viszem magam, hogy újra és újra megbizonyosodjak arról, hogy VAGYOK.

Bármi van körülöttem, bármikor, újra és egyszerűen, a gondolat sebességével máris EGYBEN VAGYOK.

Már csak egy lépés, hogy ez állandó legyen.

És ez az egy lépés arról szól, hogy elhiszem, hogy mindez lehetséges.

Lehetséges folyamatosan a FORRÁSBAN LÉTEZVE ÉLNI EBBEN A DIMENZIÓBAN.

Hogy lehetséges mindeközben használni az elmét, az egót és a testet is a legnagyobb összerendezettségben.

Először megteremteni magamban a hit által magát a lehetőséget, aztán behívni ezt a potenciált.

Majd belehelyezkedve LÉTEZNI.

Vajon képes vagyok rá? 

Egy mintát már láttam, ha neki megy, talán nekem is fog.

(Na, ugye, ehhez kell a hit, a tágabb ÉN, A FIGYELŐ EREJE és a kisén teljes odaadása.)

Érzem és tudom, mert hallom és látom is, hogy MINDIG EGYBEN VAGYUNK, csak én válok le, vagy zárom el magam ... 

ÖRÖK ÖLELÉSBEN VAGYUNK ÉN ÉS A MÁSIK FELEM, 

AKI NEM VALAKI MÁS, 

AZ A RÉSZEM, AKI NEM TESTESÜLT MEG EBBEN A VILÁGBAN, 

ÉPPEN AZÉRT, HOGY ENGEM MEGTARTSON.

Néha érzékelek formákat, akik hasonlítanak, 

de a SZERELEM e formáktól teljesen független, egyszerűen csak VAN és IGAZ.

A formákon át ragyog az ÉLET és én engedem, hogy gyönyörködtessen.

KÖSZÖNÖM E CSODÁT!

Vizek margójára ...

Jó kis időjárás. Kimos mindent.
Víz mindenütt.

Kimos engem is.

Minden elvárást és tervet azzal kapcsolatban, hogy milyennek is kéne lennem.

Hogy milyennek is gondoltam egy felemelkedett mestert?
Milyen körülményekben is kéne élnie egy megvilágosodásában megmártózott embernek?
Bármilyenben.

Bármilyen lehetsz, nincsenek szabályok.
A szabálynélküliség a szabály.
A bármi, a minden és a semmi. Egyszerre.
Csodálatos.

Összekacsintás és nevetés.

AZ ÉLET FELFOGHATATLANUL GYÖNYÖRŰ.

GYÖNYÖRKÖDÖM MAGUNKBAN.

Az űr ... a szabadság kezdete

Amikor kioldódik valami ... űrt hagy maga után.
 
Na ez az, ami, ha nem vagy rá felkészülve, félelemmel tölthet el.

Eddig legalább volt benned valami, még akkor is ha fájt, vagy szenvedtetett, aztán hirtelen eltűnik és a helyén nem marad semmi?! SEMMI.
Csak az űr.



Ilyenkor csakis az elmélyült figyelem megtartása segít.
A figyelem, mely egyre mélyülve nem engedi, hogy ezt az űrt azonnal kitöltsd valamivel. Bármivel, ami ugrásra készen vár benned, hogy betölthesse.

Az űr nem marad űr, csak ha ünnepelve és felkészülve fogadod.
Az elme, az érzelemtest és a függőségeid ugrásra készen várják, hogy betölthessenek minden felszabadult helyet, minden apró rést ...

Ehhez kell egy kis rutin.
Tapasztalat.
Aztán szépen kialakul ez is.
Hogy már nem akarod betölteni.
Éppen ellenkezőleg, Te magad lépsz ki rajta és csak tágítod, tágítod ...
Nem emberi énedből töltöd be, hanem éppen ellenkezőleg, kiöntöd magad önmagadból, feloldódsz és szétszóródsz ebben a semmiben.

Mint a biztonságos anyaöl, olyan ez az érzés.
Minden sejted egyszerre vibrál, ég és mégis simogat.
ÉRZED, HOGY ÉLSZ, HOGY MINDEN RÉSZED, SEJTED, ATOMOD ÉL. REZEG ÉS ENERGIÁT "TERMEL". TÁPLÁL TÉGED EZ A VILÁG ÉS TE ENGEDED, HOGY TÁPLÁLJON.
Csodálatos élmény.
Később már egyre rövidebb idő alatt érsz el ugyanide.
FIGYELEM, ELFOGADÁS ÉS SZERETET.
EZ AZ ÖSVÉNY ÉS IDE ÉRKEZEL.
EREDET ÉS MEGÉRKEZÉS.
A FORRÁS.

A sárkány karmai, avagy van-e ÉLET a mátrixon túl?

A sárkány, vagy ahogyan nemrégiben önmagam igazsága szerint felismertem és önmagamnak azonosítottam, az elme, újabb karmait mutatja ... immár felismerhetően, láthatóan.

Az emberi elme, mely isteninek gondolja önmagát, létrehozott egy rendszert, egy szisztémát, mellyel önmagát körülvéve a külvilágban, önmaga világát védi és egyben fenntartja.

Gyerekkorunktól szocializálódunk rá, ezt kapjuk, ezt fogyasztjuk az iskolában, otthon, a templomban, mindenhol, ahol a tanítás csak üres szó, érzések nélküli, a tágabb világ, a LÉT létezését megkérdőjelező, IGAZSÁG ÉS TAPASZTALAT nélküli puszta elmélet.

Érezni, hogy körülvesz a háló és bármit teszel, ott van.
Akkor is, ha kívülre rakod magad rajta, akkor is élteted.
Amíg nem ismered el a létét, vagy elismered, de küzdesz, beleragadsz.
Mint a pókhálóba, magadat kötöd gúzsba.

Igazságot szeretnél, de ezzel az igazságkereséssel csak még mélyebbre ásod magad.
Igazság ezen a szinten, ebben a fizikai közegben nem létezik.
Legalábbis nem úgy, ahogyan képzeled, ahogyan szeretnéd képzelni.

Az igazság, ha van, belül van.
Személyre szabottan legbelül.
Nem fogod kívül megtalálni soha.
Sem törvények, sem szavak, sem tárgyak nem fejezik ki.
Belül van, benned és abban a pillanatban, hogy kirakod magadból, már elveszett.
Ebben a közegben, rajtad kívül, életképtelen.
Magad vagy hordozója, lényeden keresztül érvényesül.
Minden csak visszfény, csak utánzat, giccs.
Nem érhet fel hozzá semmi közvetlenül, csak rajtad keresztül és általad.
És Te vagy a közeg, amin keresztül leér ide, a világodba.

"Benned a létra ..."

Az ember akkor tért le a paradicsomi útról, amikor ezt a igazságot önmagában megtagadva "kívülre" helyezte.

Ez a kívülre helyezett "igazság" az istenit majmoló emberi törvény, az isteninek hitt király, az erkölcseire hivatkozó társadalom, a mindent szabályozó bürokrácia ... a ma mátrixnak nevezett, az ISTENI REND-ről levált társadalom megjelenésének legelső pontja, a "sötét mátrix" potenciál, melynek kibontásával az emberiség egészen jól eltöltötte és tölti idejét azóta is.

És akkor mi a megoldás? Van-e?

Talán ... tudni, hogy az igazság egy és mégis sok.
Hogy személyes és elsősorban tapasztalat.

Hogy minden együtt adja ki, minden részed, történeted és életed, összes megélt és megálmodott sorsod, elképzelt és beélt potenciálod, minden együtt.

És amikor ez a minden összeér azzal, aki vagy, megszabadultál.

TE MAGAD leszel/VAGY AZ IGAZSÁG ÉS A MINDEN.
(Ne hagyj ki egyetlen mozdulatot, egyetlen érzést és egyetlen életet sem.

Nem is tudod kihagyni, hiszen "ami igazán fontos, az mindig visszatér".)

Párhuzamosan élni ... szabadságot adva önmagadnak, minden megnyilvánulásodnak, tudva, hogy a MINDEN RÉSZEKÉNT ÉLVE BÁRMIT SZABAD ÉS BÁRMI LEHETSÉGES.

Mindennapi egyensúlyozás

Felkelni és felébredni.
Nap-mint-nap.

Nem könnyű, az álom és nem-álom határán azért még mindig jobb lenni.
Érezni önmagam kiterjedt részeit, engedni az energiák áramlását.

Ami napközben is ugyanúgy itt van, csak a tevékenység, a gondolkodás, a feladatok nem mindig engedik érezni.

Annyira vicces, hogy a test, amit azért hoztam létre, hogy benne biztonsággal és egy újabb dimenzió mentén szabadabban érzékelni tudjak, szeretné magát tőlem függetleníteni és átvenni az irányítást. Az elme pedig benne azt képzeli, hogy ő mindent jobban tud.

Vicces.
Folyamatos egyensúlyozás.

Egy erős és kitartó, önmagában tökéletes lovon ülni és megtanulni finoman irányítani. Szeretettel, elismerve az erényeit, de azért a gyeplőt kézben tartani, előre tekinteni és nem feledni az utat, amin elindultunk. 
Így, együtt.

Az a félelem is elmúlt, hogy mi lesz, ha újra az elmében tartózkodom naponta hosszabb ideig.

Minden nap bizonyítást nyer, hogy amit egyszer megláttál, megéreztél, amiben VAGY, azt nem lehet többé elveszíteni.

Rakódhat rád sok minden, de ezeket már nem kell magadon hordoznod, lerázod mint puli a vizet.
Csak meg kell tenni ezt a mozdulatot is, tudatosan.
Tudatosan és rendszeresen.

És most, hogy néha azért elkapnak érzelmek, esetleg düh érzése is, tudni, hogy ezt is én csinálom és hogy igenis mindez uralható.


Hogy minden, ami történik értem van és én csinálom.

Már felültem a lóra, és tanulok lovagolni.
Még néha elporoszkálunk, mert a ló füvet érzékel a távolban, vagy forrásvizet keres.
De már nem sokszor és nem sokáig.

Hamarosan csatlakozom a többi lovashoz.
Együtt lovagolni mégiscsak kellemesebb.

Változások - három az egyben

Változom. Mindig mozgásban vagyunk.

A negyed fordulat, amit megtettem/megtettünk, szimbólum.
Egy új szemlélet/erőtér alakul, amiben az eddig szétváló és homogén erők egymásra vetülnek.

Eddig elmében és elmén kívüli létezésben gondolkodtam.
Yinben és yangban.
Hogy most nőként érzek, most férfiként.

Megismerés és szétválasztás, szétválogatás folyt.

Mostantól ezek a szétválogatott erők és terek bennem, az emberben, újra összekeverednek, mert a cselekvéshez már ezek nem tiszta, hanem kevert mintázatára van szükség.

A cselekvést egy kifelé mutató, férfias erő indítja el.
A  MINDEN, a feltétel nélküli elfogadás talajáról indul és a hiány mozgatja.
A tapasztalat hiánya, a megélés hiánya.


Egyszerre kell hozzá a megérzés pillanata és az elme tisztasága.

A gondolat megelőzi, de lehozni a fizikaiba a cselekvésen, a bal és jobb oldal összerendezett mozgásán keresztül, a férfi energiákat áramoltatva, de a nőben gyökerezve lehet.

Ahhoz, hogy maga a cselekvés ne csak cselekvés, hanem egy annál kiterjedtebb aktus, teremtés legyen, még kell valami.

A megértésen túl, az elmén túli birodalmakból származó tiszta gondolat átitatva hővel.

...

Jelenlét ...

Egy csodálatos részlet ... szinte minden benne van.
Az utolsó illúzió - Tolle

"Jelenlét: önmaga tudatában lévő tudatosság. Tudatosság, ami ismeri önmagát."

Gondolatok egy "elmés" írás kapcsán ...

Nincs senkire, semmire szükséged, amikor ÖNMAGAD vagy.
JELEN VAGY és ez elég.
Nincs szükséged magyarázatokra, gondolatokra, érvelésre.
Nincs szükséged másra, a másikra.
Nem vágysz semmire, csak vagy.
ÉLED MAGAD.

Minden más, illúzió, vagy talán még jobb, ha azt mondom, fantazmagória.
Elmejáték, trükk, amivel elméd magába szív.
Jön egy gondolat és Te erőt adsz neki azzal, hogy gondolkodsz rajta.
Engedd el, engedd inkább el.

Sokszor a csatornázások is elengedett részeid üzenetei.
Amikor érvelnek, gondolkodnak és megmondják neked a tutit.
Hogy hogyan élj, és hogyan kell élned.
Ne higgy nekik!

A SZELLEM SOHA SEM MONDJA MEG, HOGY MIT CSINÁLJ.
NEM MONDJA, HOGYAN ÉLJ.
Ő CSAK VAN.
TANÚ.
TANÚJA ÉRZÉSEIDNEK ÉS ÉLETEDNEK.
VALÓDISÁGOD SZERINT ÉRZÉKELED A JELENLÉTÉT.

Nem lehet kierőszakolni őt.
Nem lehet erőszakkal és akarattal közel hozni hozzád.
Engedd el, amit elvársz és engedd be, ami érkezik.

A LEGEGYSZERŰBB MŰVELETEK A LEGNEHEZEBBEK.

Nincsenek szabályok, nincsen semmi.
Amit másoknak tanítasz, az börtönöz be, ha nem valódi.
Vagy azért, mert azonosítod magad egy szereppel, vagy azért, mert olyan szabályokat alkotsz, melyek számodra is pusztítóak.
Törvényt, ha ember mond, ítélkezik.

ISTENI TÖRVÉNY NEM NYILVÁNUL MEG KÖZVETLENÜL, DE ÁTHAT MINDENEKET.

És végezetül, egy kedvencem ... ő sem "tanít", "csak" VAN.

Női tanító ... ?

Érdekes részlet.
Ez a kérdés engem is hosszú ideig foglalkoztatott.
A japán történet ... érdekes ... talán vannak is visszhangjai, lenyomatai bennem.

A válasz már ismerős.

MIndegyekvagyunk ... hihi

Mi része a valóságodnak, és mi nem?

A valóságról írni, nagy falat.
Megpróbálom apróbb darabokban, még emészthető részekben elmondani, ami ezzel kapcsolatban ma megjelent bennem.

Minden a valóságod része, az is, amiről nincs tudomásod.
Minden, ami valaha volt, van és lehetett volna, lesz ... és még folytathatnám, itt van benned.
Egy "csomagban" benned van teljes lényed és e LÉNY minden tapasztalata és lehetősége.

Az általad is érzékelhető tartományba akkor kerül be, amikor valamely részét e mintázatnak, vagy nevezhetjük nyugodtan fraktálnak is, elkezded kibontani.

Figyelmedet ráveted és ezáltal kiválasztod.

Hozol egy választást, nem biztos, hogy tudatosan, de meghozod.
E választás mindig az önmeghatározásod talajáról indul el.
Akinek gondolod és érzékeled maga abban a pillanatban, az a részed választ.

Mindig választasz és sok részed van, ami folyamatosan ezt teszi.
Ezáltal több dimenzióban létezel, hiszen soha nem vagy ugyanolyan.

Ezek a párhuzamos választások párhuzamos valóságokat hoznak létre, melyekre egyben rátekinteni tudatosságod növekedésével tudsz, amikor e többszörös lényednek tudatára ébredsz és képes vagy ebben a sokdimenziójú világodban tudatosan mozogni, forgolódni. Ez egy folyamat, nem lehet és nem érdemes siettetni. A figyelem megtartása segít, de tudnod kell, hogy a figyelem, bár fontos, de nem elegendő ahhoz, hogy TELJES LÉNYEDNEK TUDATÁBAN légy.

Ehhez kell még valami, ami egy másik részed tulajdonsága, a BEFOGADÁS.

Ha most erre így egyben ránézel, láthatod a mintát, ahogyan a benned élő NŐ ÉS FÉRFI összefonódik. Mindkettőjük lénye kell ahhoz, a LÉNY BENNED TELJES LEGYEN.

E két képesség, a FIGYELEM és a BEFOGADÁS ritmusosan változó és egyre táguló együttműködése az, ami elvisz önmagad TELJESSÉGÉHEZ. A közeg, amiben ilyenkor mozogsz, a SZERELEM.

Minden egyes részed része a teljességednek ezért az egyik legfontosabb kulcs az elfogadás. Amit önmagadban még nem tudsz elfogadni, kívülre helyezed és tükörként nézegeted a külvilágban.

Ahogy beemeled e kívül is megmutatkozó részeidet is a TUDATOS BEFOGADÁS/BEÉLÉS révén, részeiddé válván kioldják azokat a kötelékeket, melyekkel külső megnyilvánulásaikhoz kötötted magadat.

AHOGY TUDATOSSÁGOD NÖVEKSZIK, ÚGY VAGY TUDATÁSBAN az adott dimenzió mentén meghozott VÁLASZTÁSAID KÖVETKEZMÉNYEINEK. A törvényszerűségek kitapinthatókká válnak, és amikor ez az oda-vissza hatás már nem hoz újat, elengeded és szintet lépsz, azaz egy másik irányból, egy másik minta révén, egy újabb választás révén kezded el kibontani világodat ...

Végtelen a mintázat, végtelenek a lehetőségeid, csak rajtad múlik, hogy mit választasz.

(Ha Te az UFO-kat akarod mindenáron látni és ezzel töltöd a napjaidat, hogy mikor ki és mit írt erről, ki hol és mit látott, akkor neked ez innentől a valóságod része lesz. Ha az összeesküvés-elmélet híve vagy, azt fogod behozni a világodba, hiszen ezzel foglalkozol nap-mint-nap intenzíven. De lehet, hogy a művészeteket, a zenét és a festést választod, vagy a táncot, ezáltal az lesz a valóságod része.)

A mintázat adott, hogy melyik részt nagyítod fel belőle és színezed ki napjaiddal, gondolataiddal, szavaiddal és érzéseiddel, rajtad múlik.

Mi lenne, ha valami olyat választanál, ami önmagában is gyönyörködtet és már színezése közben is ÉLTET?

Amihez nem kell más, csak Te, mégis megosztható és örömet okozó másoknak is, ha veled együtt csinálják, élik?

Mi várható a megvilágosodás után?

Van azért, ami/aki most is segít ...

Dienes István előadása.

Tapasztalatok ... hogyan történik mindez ... ?

...